XXI. Század Intézet

Nemzetiek a nemzetköziek ellen | Mindig péntek

XXI. Század Intézet

Régóta tart a vita, hogy a politikai értelemben pozíciót kijelölő, viszonylagos orientációt biztosító bal–jobb felosztás helyett hogyan nevezzük el a két, egymással szemben álló pólust. A hazai belpolitika mellett az európai uniós küzdelmeket, sőt az egész nyugati világ konfliktusait meghatározza egy kettősség, amelyet sokszor neveznek lokalisták és globalisták, föderalisták és szuverenisták, vagy populisták és neoliberálisok szembenállásának. 

Az idehaza szemben álló feleket tekintve létezik egy mindenkori Nemzeti Párt és egy örök Nemzetközi Párt, előbbiek a Magyarország előtt álló kihívásokat mindig belső erőforrásból, a magyar érdekeknek megfelelően akarták megoldani, utóbbiak azonban égtájkövető magatartást tanúsítottak, ami azt jelentette, hogy akár keleti, akár nyugati irányba is fordultak, mindig külső – többnyire birodalmi – szempontokat akartak érvényesíteni idehaza. A maradandónak bizonyuló történelmi mintázatok miatt nem túlzás a Hunyadi-párt és a Cillei-párt folytonosságáról beszélni.