Biztos ez volt a terv Iránnal? | Mindig péntek

Egy hónapja tart az iráni háború, amely pár nap alatt kiszélesedett s nem telt bele egy hét sem, hogy súlyos nemzetközi hatásai legyenek. Egyelőre patthelyzetről beszélhetünk, ami nem a támadó feleknek használ. Nagyon úgy néz ki, hogy Donald Trump több szempontból is elszámította magát az Irán elleni agresszióval, amelynek regionális és globális következményei egyre nyugtalanítóbbak, de nincsenek hatás nélkül magára az Egyesült Államokra, sőt a globális Délre sem. A világrendszerváltás folytatódik, méghozzá gyorsuló ütemben. 

Már az iráni háború rövid távú hatásaiból is messzemenő konzekvenciákat vonhatunk le. A márciusban folyó Irán elleni amerikai–izraeli agresszió feltárta a világrendszerváltás számos érzékeny pontját és már ilyen rövid idő alatt is olyan következményeket olvashatunk ki belőle, amik nem csak rövid, sőt középtávon, de minden bizonnyal hosszú időre velünk maradnak.

Transcript

SPEAKER_00 0:00

Üdvözlök mindenkit, aki minket hallgat, ez a mindig péntek a 21. század intézet Péntek délutánonként jelentkező podcast műsorén, Békés Márton vagyok az intézet igazgatója. Egy hónapja tart az iráni háború, ami pár nap alatt kiszélesedett, és nem tett bele egy hét sem, hogy súlyos nemzetközi hatásai legyenek. Egyelőre pat helyzetről beszélhetünk, ami nem a támadó feleknek kedvez. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy Donald Trump több szempontból is elszámította magát az irán elleni agresszióval, amelynek regionális és globális következményei egyre nyugtalanítóbbak. De nincsenek hatás nélkül magára az Egyesült Államokra, sőt a globális délre sem. A világrendszerváltás tehát folytatódik, méghozzá gyorsuló ütemben. Már az iráni háború rövid távú hatásaiból is messze menő konzekvenciákat vonhatunk le. A márciusban folyó irán elleni amerikai izraeli háború feltárta ugyanis a világrendszerváltás számos érzékeny pontját, és már ilyen rövid idő alatt is olyan következményeket olvashatunk ki belőle, amik nem csak rövid, sőt középtávon, de minden bizonyal hosszú időre is velünk maradnak. Nézzük, hogy mi kezek. Erről fog szólni ez a videó. Kezdjünk! Először is kiderült, hogy a támadó felek nem tudják elérni hadi céljaikat. Bár az iráni nukleáris képesség és a balisztikus támadó kapacitás ezúttal talán tényleg megsemmisült irány térségbeli szövetségesei, a libanonihez bollak, az iraki sító milíciák és az egyelőre tartalékba vonult jemeni húszik, továbbra is a pályán vannak, és érzékeny veszteséget tudnak nekik okozni. A mére drága amerikai radarendszereket és a rakétákhoz szükséges technológiát irán ezekhez képest filléres, egyenként kb. 5-10 millió forintba kerülő sádí drónokkal képes volt hatékonyan rombolni. Míg egy hét alatt annyi amerikai gyármányú rakéta fogyott, mint amennyit ukrán oldalon egy év alatt lőnek el, addig irán több tízezer darabot birtokolhat még a garázsban összeszerelhető drónokból. Olcsó asimmetrikus hadviselés versus költséges hagyományos háborúzás. De az iráni rezimváltás sem jött össze, a Kel-Keleten terjedő epés megjegyzés szerint Afganisztánban húsz évbe teret, míg a Talibán visszatért. Iránban viszont csak egy hét kellett ahhoz, hogy az ajla hota fia kövesse. Sőt, hamenei és a katonai politikai vezetés elítjének likvidálása ellenkezőleg sült el, amelyhez nagyon sok köze van a 12-sta irányzat már tír központú felfogásának, a másodvonal automatikus felsorakozásának és a Forradalmi Gárda úgynevezett mozaik védelem stratégiájának, illetve a hagyományosan erős, nem is feltétlenül muszlim perzsa nacionalizmusnak. Irán ráadásul nem ir. Amelynél négyszer nagyobb területű, és nem csupán sivatag, ami jelentősen megnehezíti a szárazföldi manőverezést és a területfoglalást, ha indítanának az amerikaiak szárazföldi műveletet. A nagyságrendekhez. Irán területébe egész Nyugat-Európa beleférne, egészen Berlinig és Bolonyáig, lakossága mintegy 90 millió fő. Az irán elleni amerikai Izraeli agresszió napok alatt regionalizálódott a közel-keleti arab monarchiák területén fekvő amerikai bázisokat, katonai depókat, titkos szolgálati központokat meglepően erős ellentámadás érte, de saját civil infrastruktúrájuk, víztisztító, hálózatuk és olajparuk is érzékeny veszteségeket szenvedett. Így ezek az országok, tehát Bachrain, az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, kuvay, Omán és Saúd Abia, amelyek eddig abban a hiszemben voltak, hogy amerikai katonai védernyő borul föléjük. Hirtelen most abban a helyzetben találták magukat, hogy éppen ezért vannak kitéve soha nem látott támadásoknak. A dubajozásnak ettől kezdve biztosan vége van, de a világ eddigi legfontosabb repülési csomópontjának számító emirátusok béli főváros globális szerepét is nagyon át kell gondolni a továbbiakban. Vonjuk le a következtetést, beléptünk az infrastruktúra háborúk korábban. Azt az iráni háború globális energetikai következményeit is meg kell néznünk, amik azonnal bekövetkeztek. Ehhez hozzájárult a szaúdi olajfinomítás leállítása katar LNG termelésének felfüggesztése, pedig ez a globális sepfolyósított földgáz 40%-át adja, és persze a hormúzi szoros iráni blokkolása. Tudni kell, hogy itt a hormusi szoroson halad át a globális olajszállítás és az LNG forgalom negyed ötöde, így nem csoda, ha mindez a legnagyobb napi olajár növekedés történelmi csúcsát eredményez. A globális hatások már pedig a nemzetközi helyzettel együtt fokozódnak. Az olaj az orosz olajbeszerzésre kivetett amerikai szankciókat ideiglenesen fel is kell oldani, például India esetében, hogy a felvelt áradásul nem is arra felé szállított orosz energiahordozó szabadon megolajozhassa a globális energiapiacot. Aztán az a faramúci helyzet is előfordult, hogy miközben az amerikaiak teheránt lőtték, engedélyezték a már tengeren lévő iráni eredetű nyers olaj felvásárlását. A háború hatására Oroszország lett a legnagyobb nem közelkeleti olaimportőr, amit persze ki is használ. Így Oroszország rövid távon akár még profitálhat is az egészből, mert a veszélyes, és most el is lehetetlen ült tengeri út helyett védett csővezetéken, vagy a világ másik feléről behajózva tudja értékesíteni az olcsó köolaját. Erre sem számítottakban. De menjünk tovább, mert a közel-keleti konfliktus akár jobban össze is tudja tolni a három nagyhatalmat, Indiát, kínát és Oroszországot, és az eddigi tartózkodó stratégiája átgondolására bírhatja a globális dél által alapított és működtetett platformjait a BRICS-et és a sánkái együttműködési szervezetet, főleg mert ebbe az utóbbi kettőbe nem rég vették fel iránt. A verseny ugyanis Washington részéről azért is folyik, hogy a multipolarizáció folyamata során jobb pozíciókat szerezzen magának. Kérdés a globális délhez gravitáló, de NATO tag szunnit a muszlim Törökország szerepe, amely Irán meggyengülésével geopolitag és katonailag felértékelődik, különösen hogy térségbeli szövetségese Azerbajdzsán és szírja révén, valamint az Isztúltól a kazah kínai határi terjeszkedő türk államok szövetségének magállamaként már most kedvező helyzetben manöverezte magát. Hasonló kérdést felt fel a konfliktus zónától keletre elhelyezkedő atomhatalom Pakisztán geopolitikai fölértékelődése, amely nem régiben kölcsönös védelmi szerződést ír alá a szaúdiakkal, bonyolult tehát a képlet. Aztán induljunk tovább nyugat felé. A 2025-26 fordulóján meglazult amerikai, európai transzatlanti kapcsolat újabb léket kapott. Az korábban kiderült már, hogy a felek az orosz ukrán háborúval kapcsolatban más stratégiát követnek a tavaly lezajlott trápy találkozó, európai ellenérzéseket keltett, majd az USA bejelentette igényét Grönlandra, ám újabban a NATO-on belül is szakadás keletkezett. Ennek oka, hogy már Donald Trump szerint idézem senkitől nincs szükség segítségre a hormuzzi szoros zárjának feltörésében azért mégis számított volna európai szövetségeseire, amelyet Franciaország, Németország és Nagy-Britannia, valamint az EU külügyi fő képviselője kerek perc elutasított. Spanyolország pedig már korábban jelezte, hogy nem ad légi bázist az irány elleni támadásokhoz. A nyugat-európaiaknak fontos Ukrajnáról eközben elterelődik a figyelem. És Amerikában ezen felül még otthon is bajok lehetnek ebből. Novemberben esedékes fél idei választásokra ugyanis a republikánusoknak győzelemmel, sőt tartós békével kellene előállniuk, főleg, hogy trámp mind végig békehozó elnökként pozícionálta magát, aki azt ígérte, hogy tartózkodni fog. Idezem a vége érhetetlen közel-keleti háborúktól, és akkor most itt van egy. Nem csoda, ha az amerikai jobb oldal belül forrónk Carlson például azt mondta, hogy az irán elleni támadás abszolút undorító és gonosz. Más konzervatív politikai influenszerek köztük a teheráni születésű sokráb Amary, aztán N. Calter, Kendi Szóvenc vagy Joe Rogan, is élesen elítélték a háborút felvetve abban Izrael szerepét. Miközben az iráni intervenciót csupán az amerikai választók egy-negyede támogatja, a republikánus tábort is megosztja, 80-85%-nyi támogatóra és 10% több ellenzőre. Az iráni háború miatt hasad a maga mozgalom is, és még az is előfordulhat, hogy a végén csak azok a korábbi trámpellenes neokonzervatívok maradnak mögötte, akik 2016 óta tett egy évtizeden folyton csak gáncsolják. Vesteségek már most vannak. A háború szükségtelenségére indokolhatatlanságára hivatkozva azonnali hatállal lemondott az amerikai nemzeti terrorizmus elleni központ vezetője. Az pedig már a 2028-as választás kérdése lesz, hogy az egyébként izolacionalista intervenció ellene GDVN-sz milyen esélyei lehetnek egy elvesztett vagy egy befagyasztott háború 4ékában. És akkor a végére érve itt van a nagy kérdés Kína. Hiszen nyilvánvaló, hogy a háború közvetett módon elsősorene az Amerikai Egyesült Államok hosszú távú versenytársa ellen irányult, de nem biztos, hogy ehhez Washingtonban jó eszközt választottak. Számos adatot fel szokás sorolni arra vonatkozó, hogy Kína mennyire függ a közel keleti, azon belül is az iráni olajtól. Kétségtelen. Kína olaj igényét 60%-ban arab és Perzsa forrásból csillapítja. Az arányok így festenek. A Kínába irányuló nyers olajból Oroszország 17, Szaúd Arábia és Irán egyarán 15, Irak 11, Malajza 7, az emirátusok és omán 66, Brazília és Venezuela 5-5, kuvait 3, Kazasztán és Katar 1-1%-ot biztosít, és oda haza Kína saját maga is termel ki olajat. Ez azért nem jelenti azt, hogy az iráni olaj elmaradása bedönteni a kínai gazdaságot, az import inkább iránnak volt fontos, amely termelése mintegy 85%-át a kínaiaknak adta el. A hormúzi szoros elzárása már más kérdés, Kína energiahordozó importja fele részben függ az ott áthaladó tankerek megérkezésétől. De erre is van megoldás, mert irán a közvetve vagy közvetlenül kínai és orosz érdekeltségű tankereket azért átengedi. Bár igaz, hogy Kína olaigénye legalább háromnegyed részben tehát külső forrásoktól függ, és ennek több mint fele a közelkeletről jött. Maga az olaj a kínai gazdaság energia szükségletének csak az ötödét teszi ki, ami mellett főleg atomot, szenet és megújulókat, azaz napot, vizet és szelet használnak. Olyannyira, hogy a megújuló energiaforrások már tavalyi előtt meghaladták a kőolaj felhasználás arányát a kínai gazdaságban. Szóval bárhogy is legyen, Kína korlátozza az Amerikába irányuló ritka földfém exportot, amely a rakéta technológia számára létfontosságú, és a biztonság kedvér jó előre feltankolt közel-keleti olajszármazékokkal. A március végére kitűzött, közvetlen amerikai kínai elnöki találkozó ezúttal elmarad, kínának van ideje, ráér. Ez volt a mindig péntek a 21. század intézet hetente jelentkező podcast műsor. Köszönöm a figyelmet.