NYOS. A gyilkos tó

Vannak helyek, amelyek békésnek tűnnek, mégis generációkon át babonák, sötét legendák születnek róla… Mert ott van valami, amit az emberek megfigyeltek, de megmagyarázni nem tudtak…

A legijesztőbb dolgok néha teljesen láthatatlanok. Nincs hangjuk. Nincs alakjuk. Nem lehet velük alkudozni vagy előlük elfutni. Csak akkor veszed észre őket, amikor már túl késő.

Trigger-figyelmeztetés: ebben az epizódban természeti katasztrófáról lesz szó, ami sok emberéletet követelt. Ha téged ez a téma érzékenyen érint, kérlek, ne egyedül hallgasd meg vagy ugord át ezt a részt. Vigyázz magadra. 🤍

©Julia Fél. All rights reserved.

Ha meghívnál egy kávéra: https://ko-fi.com/agytagitopodcast

Itt találod az Agytágító Archívumot is, ahol minden tartalom szabadon kutatható. A galériában ritka képeket, a dokumentumok között ingyenesen letölthető háttéranyagokat találsz.

Kooperáció: agytagitopodcast@icloud.com

Transcript

SPEAKER_00 0:00

Trigger figyelmeztetés. Ebben az epizódban természeti katasztrofáról lesz a mi sok ember életet követelt. Ha téged ez a téma érzékeny érint kélek, ne egyedül hallgass meg, vagy ugalt hát ezt a rész. Bigyázz magatra! 1986 augusztus 22 hajnal északnyugat kamerú a niosztó környéke. A fény túlélés. Efrem sem lassan kinyitja a szemét, de minden homályos. Mintha víz alatt úszna. A fejében tomba szúgás a tüdejében tűz. Megpróbál levegőt venni, de a levegő valahogy nehéz szinte tapintható. Minden ízülete faj, mintha napokig hevert volna mozdulatlanul. Aztán lassan, lassan tudatosul benne valami, hogy csend van, balangi csend. A kakosok nem kokorék volnak, a szarvasmarhák nem bőgnek, a szomszéd kunyhóból nem hallatszik gyerekhang. Hiányzik a napi élet hang kuliszája. A rovarok döngicélése a harangszó. Csak ez a furcsán sűrű, nyomasztó természetellen a csend ültáljon. Efrém feltápászkodik és esetlenül tesz néhány lépést a kiárat felé, de akkor megbotlik valamiben. Lenézte, minden olyan elmosolodott és zavaros, dörzsoli a szemét, pislog, de még minden homályos. Ezért közelebb hajol. A felesége fekszikott. Mozdulatlanul nyitott szemmel. Efrém szíve a korát dobban, hogy megrettén tőle. Hihetetlen kedben mered rá, mintha valami idegen dolog lenne. Aztán tédre ereszkedik és rázni kezdik valami reakcióra vár. Körbe bocadozik a kunyhóban a gyerekek, aztán megtalálja őket. Az ágyukban, az asztalnál, mint mozdulatlan. Efrém teljes testében remeg. Egyetlen gondolata orvos, segítség kell, le kell menni a faluba. Ezért lassan kitámolog a kunyhóból, amely alsónioz felett egy sziklás magaslaton áll. Kiáltani akar, de nem jön ki a hang. A melkas ag minden szempillantás fáj. Botadozva indul lefelé az ösvényen a faluba, ahol biztosan találami segítséget, ahol valaki biztosan tudni fogog, hogy mi történt. Lassan, nagyon lassan tisztuláltása. Ami a pádik mellett rettenetes félelemmel tölti el az a szörnyű sűrű csend, ez a dobhártya repesztő csend, amit még sohasem hallott. Lefelé ótladozik megbótlik kövegben az úton, és akkor hirtelen egy nő hangja hasít a csendbe. Hálem a szány az egy tehénpástor kioltozik, aki harminc hozzátartozója halálát csatja. Efrém megretteni és megpróbál gyorsabban a faluba jutni. Aztán végre leér, de amit lát, annak semmi értelme. Az lehetetlen. Az úton fekszik valaki arcol lefelé. Aztán még valaki. Egy öreg ember egy kert szélén. Egy asszony egy kunyhó ajtajában, aki csecsemőt szorít magához, mintha ki akart volna menekülni és a küszöbön valami útó érte volna. Gyerek az út szélén szétszárt karokkal, mintha játék közben adodtak volna el. Mindenhol, mindenhol emberek hevernek. Frém baráta, szomszédjai rokonai, az utcán a kertekben a nyitott ajtókban. Sok százan. Hogy hányan ezreim akkor még nem tudja. Most csak annyit tud, hogy haza kell mennie a szülei kunyhójához. És a lábai maguktól viszik oda, ahová mindig mehet a baj volt. Szeméből megállíthatatlanul ömlik a könyv, de nem is vesz észre. A kunyhó ajta nyitva van. Efraim teljes testében remegve belép. És ott van mindenki, a szülei, a testvérei, a padlóra zuhanva az asztalra dölve a tűzhely mellett, mintha csak aludnának. De nem lélegeznek. Hidegek merevek. Nyitott szemük előre mered te nemit. Efrém lábai most megíno, mintha fel akarnák adni a szolgálatot. Az apjához dülöngél és rázni kezdi. De apja hideg merev és valahogy bizonul hátborzongató nehéz. Anyja és testvére is szintú. Efrém hangja helyett most a fájdalom és a kétségbeesés zsigeri arkulátlan hangja tört ki. Aztán kibotorkál. Akármenre néz, akár merre megy rogyadozó lábain halott emberek hevernek mindenütt. Ató irányába veszi az útját, elény hoz segítséget, keres túlélőket. Aztán valamikor megtorpanok és körülnéz tehetetlenül és a fejét fogja álmodom Istenem ad, hogy ez csak egy rossz álom legyen. Ám Efrém fohása nem kerül meghallgatásra. A faluban életnek semmi nyoma. A szarvasmarháka legelőkön fekszenek, mintha aludnának, de nem lélegeznek. A madarak a földön szétlett szárnyakkal, mintha repülés közben zuhantak volna alá. És ami talán a legbizarrabb és legfélelmetesebb, nincs vér. Nincsenek sebek, nincs rombolásnak nyoma. A vályókonyók épek, a fák sértetlenek. Minden a helyén van. Csak mintha maga az élet halt volna meg. Szia, ez itt az attágító podcast, én pedig Júlia vagyok. Ha régi hallgató vagy, örülök, hogy visszajöttél. Ha most csöppentél ide először, akkor üdvözöllek ezen a helyen, ami kuriózumok, csodobogorak, szokatlan narratívák mégis nagyon emberi történetek helye. Ha szereted, amit csinálok, és támogatnád az attágítót, a kofi oldalamon hívhatsz egy kávéra. Köszönöm a támogatásoddal hozzájárulsz a podcast életben tartásához. És mint mindig marad sceptikus, marad kíváncsi. És most gyere velem vissza a Kámaronban a News szópartjára Efraémhoz, aki kétségbe esetben ismétli a kérdés, hogy de történt. Összeszorult szívvel és gyomorral próbál visszemlékezni, és lassan, nagyon lassan valami pálni kezd emlékezetében. Tegnap este, volt az a furcsa hang, mintha egy óriási gép döbörgött volna valahol a közelben. Öfrém épa házikójában volt, amikor meghallotta. Kinézett az egyik túléző ablakon, és fehér habot látott, ami a magasba lövelt, mint egy hatalmas szökőkút ami a vízméből tör elő. Aztán csend lett, és hirtelen szédülni kezdett, valami marni kezta a tüdét és még érezte, hogy a tester ronyk vájuk konyhó a padójához csapódik. És a világ, hogy addig ismerte, fájdalmas ötétségbe borult. Efraém újra körülnész, nincs mozgás, nincs életnek nyoma, nincs segítség. A férfi tisztuló pillantás ekkor a toró esik, amelynek a színe mintha más lenne. Nem az a kristály tiszta kék szín, amit ismert. Most rózsdabarna, rózda vörös, olyan, mint egy sebb, és valami nem stimmel. A tó felszíne sima, mint az üveg, de a levegő fölötte furcsa, hullámzik, rezeg, mintha forró párát lehelne. És ekkor hirtelen eszébe jut egy hang, egy jól ismert hang, az apja hangja, mikor is hallotta. Egy este talán nyolc éves lehetett, amikor még nem volt villany a faluban, és a tűz fényet táncolt az arcon, amikor összegyűltek, hogy elmesélék a régi történeteket, hogy emlékezzenek. És az apja, aki a nagyapjától hallotta, mesélni kezdett egy történetet. Enber emlékezet óta keringtek legendák az északnyugat kamaroni kráter tavak körül. 40 toról, 40 szellemről, 40 titkos erőről, amit tisztelni kell. És az őtavukban, a nyuszban, ma mi óta lakik. Ma mióta egy ősi Istenasszony, aki a vizek mélyen él. Híveis sok ezer éve imádják és áldoznak nekik. Mami óta az örök valóságban, a jón és a gonoszon túllétezik. Ad, de el is vesz! Nem ítél, csak számon tart. Kaphatsz tőle szépséget, gazdagságot, szerelmet, gyógyulást ára a feltétlen hőség és áldozat adás. Ám ha elfordulsz tőle, mindent elveszítesz. Többet annál, amit kaptál. Mamialta sellő alakját veszi fel. Hosszú haja hullámos, kezében tükröt tart, vállán kígyótekerek. A tükör nem díszítés. Mamióta azért tartja maga előtt, mert mindent lát, és azt akarja, hogy te is lásd magad pontosan olynak, amen vagy. Nézd bele! A kígyó pedig örök kísérője, a gyógyítás, a jóslás és a halhatatlanság jelképe. Sok ezer éve imádják már utát, bár jöttek a hittérítők és azt mondták, ez csak pogányság. Jöttek a gyarmatosítók, és azt mondták, ez csak babona. Végül jött a tudomány, és lekicsín lőn, ez csak falklór. Mámi után mindent hallott, ne csak mosolygott. Mert az istenek nem azért léteznek, mert valaki híz bennük. Az istenek azért léteznek, mert az erő, amelyből születtek, még mindig létezik. Efrém emlékeiben apja hangját most elnyomja egy másik idős férfi hangja. Alig négy évvel ezelőtt az időstörzfőnök haldoglott konyhójában, a News közelében. Halálos ágyán összehívta a családját. Amikor meghalok, vigyétek le a tóhoz a legjobb markáimat, dobjátok a vízbe, áldozatul mármúvatának. Csak így maradt békés. Csak így maradt biztonságban a falu. A családja megígérte, ám amikor a főnök meghalt, családja a fennmaradt javakon kezdett el szivakodni. Végül az utolsó kívánságban említett marhák maradtak csak, ám a legjobb marhák értékesek. Túl értékesek ahhoz, hogy dolba dobják őket. A törzsfőnök családja pedig úgy gondolta, hogy a régi legendák csak mesék, babonák. Így az értékes marhákat inkább egymás között osztották fel. Mami óta dühösen válkozott az engészelő ajándékokra és minden nappal dühösebb lett ott a niosztó méjén. A tó környéke ember emlékezet óta sosem volt pusztán víz felület. Mindig volt benne valami nyugtalanító valami ősi, valami tiszteletet követ elő. A helyi legendákban a tavak nem egyszerű természeti képződmények, hanem élő, akarattal rendelkező tek, szellemek lakhelyei, ősok által őrzött területek, tiltott átjáró a látható és láthatatlan világ között. A helyi legendárium rettentő gazdag és érdekes, és én most csak két legendát ragadtam ki és építettem be az epizódba. Az első a néma marhák átka, amely legenda szerint a mámi uatala megharagszik az első jel mindig a csend. És először az állatokat bünteti. Nem öli meg őket, csak elveszi a hangjukat. A marhák elnélnak. Aztán jön az éjszakai maralása tó irányából. Aki hallja és nem menekül a hegyre, azt már mi óta magához öleli és lehúzza az örök álmok közé, ahonnan nem lehet többé visszajönni. A második legenda a vörös asszony legendája. A niosz környékén a törzsek hittek egy asszonyban, aki a tó mélyén él és vörös ruhát visel. A ruháját mossa a tó vize vörösé válik. Csak zárójelben Eugenia Schenklin antropológus évtizedeket töltött el ezen a vidéken és összegyújtotta a Niuszról szóló legendákat, amelyet ő amelyeket őmitológiának nevezett el. A jelenség, amikor egy valódi katasztrófa emléke, generációkon át öröklik, és közben legendába alakul. A részletek elhalványolnak, a magyarázat mitikusá válik, de maga az esemény, ha valami szörnyű történt ennél a tónál, az megmarad. Ha netán kezedbe kerül a műve, olvasd el nekem személy szerint nagyon tetszett. De akkor most nézzük is, hogy mit mond nekünk a tudomány. A niosztó egy majdnem tökéletes kör alakú vulkanikus kráter tó kamerun északnyugati részén. Egy inaktív vulkán kráterében fekszik az okúhegy oldalában 27 méter mély. A területe pedig úgy körülbelül másfél négy kilométer. Ami érdekes, hogy a tó alatt egy magma üreg található. A vulkán ugyan már nem aktív, de a földkérek méjén még mindig forcog a magma, és ebből a magma kamrából folyamatosan széndioxid szivárog fel, évente vagy 90 ezer tonna. Ami itt szinte nagyon fontos az az, hogy a nioz egy meromiktikus tó. Ez azt jelenti, hogy a víz rétegei nem keverednek egymással. A felső melegebb, könnyebb réteg lebeg az alsó hidegebb, nehezebb rétek tetején mint az olaj a vízen. A tó méhinte időtlen időta ugyanaz a víz. A mében feloldott széndioxid nem tud felfelé kitörni mett a nyomás és a hideg fogságban tarja. 200 méter méjen a nyomás körülbelül 20 bar. Ekkor a nyomásnál a hideg víz több mint 10 szernyi széndioxidot képes tárolni, mint a felszíni víz. Egy normális mérsékelt égő vítóban, például a balatonban, a víz évente kétszer megfordul tavasszal és őszer. A tudósok ezt tavik keveredésnek hívják. A réteg felcserélődnek, a mélyvíz felkerül, friss oxigén kerül le. Ez egyfajta természetes része kétszer egy évben. A mében így semmi nem marad sokáig. A niosz viszont trópusi éghajlaton található, ahol nincs évszakos lehűlés, ami megforgatná a jó vizét. Az egész egyensúly egy nagyon törékeny, kényes stabilitáson alapszik, amíg valami megzavarja. A szakértő körülbelül így rekonstruálják a történteket. 1986 augusztus 21-én este 9 óra körül valami történt. Valami megzavarta az egyensúlyt. Senki nem tudja pontosan, hogy mi volt a kiváltó ok. Földcsúzomlás, kisebb földrengés, vulkáni aktivitás a mélyben, vagy egyszerűen a víz elérte a maximum telítettséget. Bármi is volt az ork a mélyvíz és a felszínű víz hirtelen összekeveredett. Az alsó rétegek hirtelen felfelé törtek, a nyomás csökkent. A széndioxid, amely addig csak azért maradt oldott állapotban, mert a mélység nyomás a fogva tartotta, most kiszabadult a hideg mélységből. Amint az első buborékok megjelentek a felfelé törővíz kisebb nyomásnak volt kitéve, ami még több buborékot oldott ki, amin még gyorsabbá tette a felfelé áramlás, amin még több buborékot oldott ki. Lánc reakció egy szempillantás alatt. Hatalmas széndioxid szaturált vízoszlop lövet ki a tó közepéből sziszegve, fröcsögve, amely 150 méteres magasságban lőtt a vizet, és húzta maga után a mélység vasnyokban gazdag vizét, ami a levegővel érintkezve aztán persze azonnal oxidálódott. Egyő lett vörös a tóvize. Pusztító hullám csapódott a partnak, magával ragadva a bokrokat és a fákat. A habzó víz oszlopból pedig egy gázfelhő vált le. A felszabadult széndioxid mennyisége úgy 100 ezer és 300 ezer torna közötti lehetet. A széndioxid nehezebb a levegőnél, körülbelül más félszer. Nem emelkedik fel, hanem lesüljed és áramlani kereszt a völgyek mentén. A gázfelhő körülbelül 50 méter magas volt és nagy sebességgel áramlott végig a tájon. Összesen mintegy 62 négyzet kilométer területet borított be. Még 23 kilométernyire a tótól is ölt embereket és állatokat. A széngioxid nem csak nehezebb a levegőnél, hanem láthatatlan és szaktalan. Az emberek nem látták, hogy jön, nem érezték, nem hallották, ezért esélyük sem volt. Kicsit kutakodtam, és utána néztem annak, hogy ez konkrétan mit tesz az ember testével. Egy-két százalék széndioxidnál enyhe fejfájás, fáradtság, figyelmetlenség jelentkezik. A 3 és 5% között fejfájás, szédülés, lékszomj, szaporos szíverés jelentkezik. 5 és 8% között már súlyos lékszomny, zavadság merül fel, eszméletvesztés áll be még pedig néhány percen belül. 8 és 10% között az eszméletvesztés nagyon rövid időn belül megtörténik, a halál pedig 10-20 percen belül beáll. 10% fölött azonnal az eszméletvesztés, a halál pedig 1-2 percen belül elkerülhetetlen. A néosz tónál a széndioxid koncentráció valószínűleg jóval 10% fölött volt, egyes szakérők szerint elérhette akár az 50%-ot is. Egyébként a halál nem csak az oxigén hiány miatt következett be, hanem mert a magas szénd koncentráció közvetlenül megmérgezi a szervezetet. Ez respiratorikus acidózisnak nevezik. A vér PH értéket csökken, savassá válik. Ez szívri szavarokat okoz, eszméletfesztést, és végül Hogy mi is történt a NIOSznál, a tudomány ezt a jelenséget limnikus kitörésnek nevezi. Ez nem egy klasszikus vulkán kitörés, nem lábfolyás, nem hamolyső, hanem a tróban oldott gáz hirtelen robbanásszerű felszabadulása. Háraldor Ziggodszon egy islandi amerikai vulkanológus, aki a helyszíne érkezett, egy hasonló de kisebb esetről akarta megjelentetni a tanulmányát, még pedig a Monuntóról 100 kilométterrel arébb, ami 1984-ben ölt meg 37 embert. Zigolcon ezt vizsgálta, és arra jutott, hogy ez nem vulkáni kitörés volt, hanem limnikus erupció. Ami nagyon groteszk az az, hogy a tanulmányát a Science folyóirat visszadobta mondván túl fantasztikus. Alig két évvel később a nyosztó katasztrofája igazolta az elutasított cikket. A tónál levő embereknek nem volt esélyük. Összesen 1746 ember halt meg, egyes források ez nyolcot emlínek, és mintegy 3500 haszonálat pusztult el. Nos faluban ezzel lakosból csak maroknyi maradt életben. Hogy mi mentette meg ezeket az embereket? Az, hogy magasabb területeken tartózkodtak. A gázfelhő alacsony abban maradt. Rövid ideig voltak kíve a gáznak esetleg a kunyhok belsejében voltak, ahova a gáz kevésbé terjedt be. Amit Efreim azon a reggel még nem tudhatott, az az volt, hogy egy veresége és a gyerekei nem haltak meg. A kunyhó, amely egy sziklás magaslaton állt alsony feled, elég magas volt ahhoz, hogy a széndioxid nem halálos koncentrációban érje el őket. Csak elkábította, de nem ölte meg őket. Órákkal később, amikor a gázfelhő már feloszlott, magukhoz tértek. A tragédia maroknyi túlélőinek többsége, akik között több volt a nő és a gyerek mint férfi, csak órákkal vagy több mint egy nappal a katasztrófa után tértek magukhoz, mintha mély ájulásból ébredtek volna. Zavarodottak voltak, egyensúlyzavartól szenvedtek, szédültek, nehezen kaptak levegőt, és mindannyian szinte kibírhatatlan mérkosfádalomra panaszkodtak. Néhányan eszméletlenül feküdtek egész éjjel, és amikor másnap felébredtek és meglátták a körülöttük fekvő halottakat, ögyilkosságot követtek el. Azonnal napon nem voltak legyek a halottakon mondja majd Efraim évekkel később egy újságírónak. A legyek is halottak voltak. De most térjünk vissza a robbanotóhoz még egy pillanatra. A földön ismereteink szerint a robbanó tavak száma mindössze három. A Niustó, a Monuntó szintén kameronban 100 km a niosztól, és a kifutó, Ruanda és a kongói Demokratikus Köztársaság határán. A kifútó különösen vészes. 2700 négy kilométer, ami azt jelenti, hogy a balaton úgy 45 szörne benne. 480 méter méj, és ami a legfontosabb és legfélelmetesebb, hogy a fenekén hozzávetőleg 250 milliárd köbéter széndioxid és akár 55 milliárd köbéter metán tárolódik. A partjain pedig körülbelül 2 millió ember él. A nészkataszófa után a tudomány lázasan keresett és találta is megoldást. A tóbeli gáz elvezetését vagyis a mélyben felgyőlt széndioxid kontrollált kiengedését. Az ötlet az volt, hogy ha a széndioxid lassan és kontrolláltan szabadul fel, akkor nem történik semmi baj. Ezért arra gondoltak, hogy mi lenne ha lenne a tróba szurva egy cső, ami a do legaljáról folyamatosan ho széndioxidban gazdag vized fel a felszíné, ah a gáz kis koncentrációban ártalmatlanul a légkörbe kerülne. Ráadásul ehhez, miután egyszer üzembe helyezik, nem is kellene külső energia. A fizika elvégezné a munkát, úgymond önjáró rendszer lenne. Michel haddox mérnök vezette a csapatot, amely 1992-ben a mónnál, 1995-ben pedig a NIOS-nál is megmutatta, hogy a rendszer működik. 2001-ben az USB finanszírozásával telepítették az első állandó csövet a niosztóba. 2011-ben aztán még jött kettő. 2019-re a tudósok megállapították, hogy a rendszer elérte az egyensúly helyzetet. Im már egyetlen cső elegendő ahhoz, hogy a természetes széndioxid utánpótlással lépést tartson, és hogy a tó ne tudjon olyan mértékben feltöltni, hogy az limikos erupcióhoz vezesse. Ez persze nem jelent teljes biztonságot. A természetes gát, a vulkáni kőzetekből álló fal, amely a vízet a kráterben tartja már indult. Egyes geológusok szerint előbb utóbb annyira meggyengül, hogy a tó vizinek egy része áttör majd rajta. Ez persze egy másik típusú katasztrófa lenne, nem gáz, hanem már. A minden kevésbé veszélyes a lenti völgyek lakóira. Az áradat akár nigériáig is elérhetne. A niosó esetében a legendák nemholmi kitalált magyarázatok voltak, hanem ősi figyelmeztetések, amelyek mögött gyakorlati tapasztalat állt. Mivel a régi időkben a modern geológia és a limnológia még nem kínált magyarázatot, ezt a bizonytalanságot a legenda nyelve fordított a le érthetőre. Így lett a tú a sötét erőhelye, így lett már mióta a veszély megszemélyesítője. A niusz tragédiájában az a különösen nyugtalanító, hogy nem kellett hozzá emberi rossz indulat, háború technikai hiba. Elég volt hozzá a természet, a fizika és az idő. A niosó története arra figyelmezted, hogy a természet nem mindig látványos támadás nyelvén beszél. Néha csak hallgat, gyűjt, és vár. És a legveszélyesebb helyek néha éppen azok, amik a legnyugodabbnak tűnek. Lehet, hogy így születnek a sötét legendák. Mert az ember már nagyon régen megtanulta, hogy ahol a víz csendes, túl csendes, ott nem biztos, hogy a béke uralkodik. Mármi voltam ma is a 200 méteres sötétségben vár, mert ő nem egy kísértet, akit el lehet őzni, és nem is egy természeti hiba, amit ki lehet javítani. Ő egy hatalmas Iennő, aki nem méri, hanem birtokolja az időt. Látja a csövet, amely belemar a birodalmába, és próbálja ellopni az erejét. Az Isten nő figyel, mert a technológia gyarló, a csövek előregednek, és az emberek valamikor újra inni kezdik, hogy biztonságban vannak. Mám a mében, és minden másodperccel több erőt kap a föld isszó gyomrából. És ezer évik csak egy szempillantás.