A milliók mögötti valóság: Imposztor-szindróma és üzlet Dr. Varga Eszterrel

Üdvözlünk a Tudatos Döntések podcast legújabb epizódjában! A mai vendégünk Dr. Varga Eszter, akit az ország a Cápák között című műsorból zárt a szívébe. De vajon mi rejtőzik a magabiztos, határozott üzletasszony álarca mögött? Ebben az adásban Eszter kendőzetlen őszinteséggel mesél arról a kőkemény útról, ami egy kis dél-alföldi faluból, Szatymazról egészen a csúcsig, és a hatalmas üzleti sikerekig vezetett.

Sokan csak a csillogást látják egy sikeres vállalkozó életében, de ritkán esik szó arról az árról, amit a folyamatos teljesítménykényszer és az imposztor-szindróma követel. Eszter nyíltan beszél arról a toxikus hajtásról, ami hosszú éveken át meghatározta a mindennapjait. Bár az eredmények magukért beszéltek, a háttérben komoly belső küzdelmek zajlottak. Ahogy ő fogalmazott: 

"olyan addiktív volt az, hogy az energiám teljes lemerítésével mit tudok elérni, és utána az az eredmény pillanata, hogy az, hogy egyébként a folyamatta kinyírtam magam, az ilyen."

A beszélgetés során mélyebbre ásunk a cégépítés és a milliókat jelentő "exitek", vagyis a cégeladások világában is. Két rendkívül sikeres exittel a háta mögött Eszter lerántja a leplet az üzleti világ egyik legnagyobb mítoszáról. Azt hisszük, a cégeladás a megérkezés pillanata, a tiszta boldogság, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb. 

"Még az exit szó, ha már mindenki azt mondja, hogy pénzes eső van, és hogy milyen boldogság, nem biztos. Tehát az exiteknek is duális... a kulisszák mögött mindig meg kell nézni, hogy mi volt az adott cégnek a eladási célja."

Természetesen a kudarcok és a mélypontok sem maradtak ki a sorból. Mi történik akkor, amikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak? Milyen érzés az, amikor a barátok és az üzletfelek hátat fordítanak? Eszter ezt a jelenséget is tűpontosan írja le, rávilágítva az üzleti világ olykor kegyetlen arcára: 

"Tudom, mikor hirtelen elhallgatnak a telefonok. Hirtelen légüres tér keletkezik körülötted."

A kiégés határán egyensúlyozva Eszter végül a buddhizmusban és a kőkemény önismereti munkában találta meg a belső békéjét. Megtanulta, hogyan engedje el a görcsös kontrollt, miként kezelje a nyilvánosságot, a tévés szereplést, a negatív kommenteket, és hogyan élje meg a jelent ahelyett, hogy mindig csak a következő célt hajszolná. Ha te is küzdesz a megfelelési kényszerrel, érzed a kiégés előszeleit, vagy csak szeretnél jobban kapcsolódni önmagadhoz, ez az epizód neked szól. Tarts velünk egy olyan inspiráló utazáson, amely garantáltan elgondolkodtat a saját döntéseidről!

Transcript

0:00

A siker csillogó kuliszály mögött egy láthatatlan nehéz hat zaj. Gyakra hisszük, hogy a csúcsa vezető útegyenest, de valójában minden eléredménynek megint maga sötét iltépolára. Mogy minden ilyen siker mögött az nem egy irány, hanem ott van az áldozat és a lemondás. Folyamatos küzdelem és a külvilág elvárásai elfogítanak velünk. Büszkén feszülünk neki a falaknak, észre sem véve, hogy az állandó kontroll és ellenállás lassan biztosan felemészti a lelküket. Ahol az ellenálláshoz szenvedés. Meddig lehet ezt csinálni? Meg lehetne változtatni a sorsot, ha a sors folyton savany citromot oberét. Vagyon képesek vagyunk a legnébb krizisből is, valami újat, valami tisztát teremteni. Ebből hogy lehet, hát hogyha kapunk egy citromot a komot, vacsarjunk belőle citromlevel. A válasz nem a külvilágban, hanem a legnébb belső csendben. Mert eljön a pillanat, amikor a test és a lélek már nem bírja tovább a titkolózást és a maszkokat, amikor a sötétségben egyetlen hang maradnak a saját. Ez vezetett el odáig, hogy ezt már nem bírtu kell. Úgy a lélek sötét órája, és egyszer csak a lélek szólni fog, egyszer csak a lelked megszalt. Van te meghalod, amikor megszólal? Kép jó napot kívánok mindenkinek! Én Szilágyi Gábor vagyok, ez itt pedig a tudatos döntések podcast a irány magazin podkertje. Egy pár évvel ezelőtt egy olyan dolog történt velem, ami megváltoztatta az életemet. És az egyik legfontosabb dolog, ami ebből kialakult, hogy nagyon kíváncsi lettem más embereknek az életük nehézségei vagy sikerei mögött milyen mozgatórugok állnak. A mai vendégem ebből a szempontból az egyik kedvencem, ismerem az életörténetét, de igazán sokkal jobban szeretném azt tudni, hogy mi van a felszín alatt. A mai vendégem dr. Varga Ester szívester. Szia Gábor. Köszönöm szépen, hogy itt vagy. Én köszönöm a meghívást. A világ téged szápaként ismert meg, ezt azt hiszem te úgy fogalmaztad meg, hogy akkor jöttél a fényre, és akkor láttak meg, de azért e mögött egy hihetetlen hosszú karrierút, emberi út indult, volt mögötte, és gyakorlatilag, amikor én ezt végignéztem, akkor azt mondtam, és elindultál az szakmazról, ezt is tudom. Az az első gondolatom és kérdésem az, hogy gyerekként ott szatmazon, mik voltak az élettel kapcsolatos. Nyilván ezt most fogod tudni megfalmazni, gondolatait, hogy hogy kell érvényesülni a világban, vagy akár, hogy kell egyáltalán egy ilyen pici kis délföldi helyről elindulni Budapesti irányába, meg a sikerek irányába. Hát annyi előzetest mondani, hogy édesapám az egyébként egy nagyon okos műszaki értelmisége volt, és az egyik legnezebb műszaki középiskolában járt Szegedre a déli még a szakközépiskolába. Ő nem mehetett annak idején egyetemre tanulni. És ennek ellenére, hogy ott a történelmi körülmények miatt akadályoztatva volt. Igyen termékfejlesztő kreatív volt a saját területén, ami nagyon vicces, mert ő mély fúró tömlőket gyártott a tauruszgumi gyárba, amiket a Dél-Kínai-tenger meg Vietnámban exportált a gyár. És ezen a területen volt egy csomó nívódíja termékfejlesztésekért úgy, hogy ő is így a nagy homokon szakymazás balástja környékén nőtt fel, és ez benne olyan nyomot kapott, hogy a mi oktatásunk egy húgonban nagyon-nagyon fontos volt a mi családunkban, ami azt jelenti, hogy amikor a faluban először a művelősi házban volt lehetőség angol nyelve, tanulni rögtön beíratott bennünket. Még emléksek is az első lecké, az első Angolankönyvemben. És amikor lehetőség nyílt a középiskolában utazni külföldre, Izlandra vitték az énekart a Radóti Miklós gnáziumból. Azt mind. És hogy az nagyon drága volt így is, és a föld alól is előteremtette a pénzt, hogy mi lásunk világot és utazhassunk, és ezt tapasztaljuk meg. Tehát az ő lehetőségeikhez képest maximálisan próbáltak kinyitni a világot számunkra, és ugye egy ilyen elhíresült mondása volt, hogy mikor milyen jegyet hozunk haza, hogy ha nem ötös volt, akkor megkérdezte, hogy mi kellett volna az ötöshöz. És hogy így soha nem bántottak, hogy nem ötös, de ez olyan kódolva volt, hogy mi kell ahhoz, hogy elérjük azt. I elképesztő szorgalmat, kitartást, meg így az volt, hát akkor ötöst kell kapni. És ez így kázzi rögzült általános iskolába, és ezt így vittem is, és ugye utána egy erős középiskolába kerültem szegedre, ott nem sikerült már mindig öt kapni, ami rettentően bántott, tehát hogy ott igyekezni kellett, mert az ez egy picit versenyistálós iskola volt, és utána az egyetemen is gyakorlatilag ugyan a végén liszámolva, de szumakumló de végeztem, mert akkor nekem ott ezt így elmondták, és akkor én láttam. Erről a szír, akkor értékben hoztam ezt a kitartást és szorgalmat, akkor a másik az a közösség. A falu közösség az isteni, most is falu nagy falu, de faluban élek, és hát én a falusi közösségben nagyon szeretek így létezni, hogy ismerjük egymást, kapcsolódunk egymáshoz, beszélgetünk a kamuknak. Beszélhetünk a zöldségesnél, átmegy a gyerek a válikhoz, és ez sikerült úgy szakmazon is, és most csömörön is megtapasztalni. Ez faluró jön ez a közösség, meg, hogy segítjük egymást. Ott a közösség kvázi minden szükségletet megoldott, legyen az fuvarozás, legyen az logisztikai, tehát mindig tudtuk, hogy ha fuvarozik csánybanit kell fölhívni, és akkor jön a lovaskodj van, és akkor megoldja mit tudom én a szényszállítást. Ez a közösség, ez a kitartás, a szorgalom, a becsületesség. Hogy ez egy nagyon átlható, nagyon transparens működés, és azt kell, hogy mondjam, hogy volt egyfajta szeretett szint. Azért mindig akárhova mentél szerettek, ismertek, köszöntünk, mindenki tudta, hogy ki a másik, ki a szülője, ki az osztálytársa. Ilyen jó kis szeretett szintet lehetett megtapasztalni. Szorgalom, kitartás, törekvés, szeretet, közösség, így kb. tudnék megfogalmazni. De nem csak apukádnak volt az érez nehéz, hanem nektek is nem. Titeket is ért az az érzet, hogy ti nem a nagy szegedről, vagy nem tudom, honnan jöttetek, hanem, ha jól tudom, azért ezekkel is megküzdődjetek, mikor be kellett valahol jutni. Mert eredendően én a másik erős gimnáziumban szerettem volna menni, de amikor eljött a nyolcadik osztály, és a gimnáziumi igazgatók elkezdték látogatni, egy nyílt napokat szerveztek, akkor ennek a gimnáziumnak az igazgatója express elmondta, hogy nem vesz fő vidéki gyereket, mert a városi gyerek okosabb. Amintől apukám olyan matot kapott, hogy ott fölállt és ki is ment, hogy semmi baj, akkor megyünk a másik iskolába. De ott is csak a speciális orosz nyelvi tagozatra vettek fel, akkor kutya nem akart már orosz tanulni, ami megint úgy van, hogy ez a mint az Emester, hogy majd meglátjuk, hogy mit hoz. Hát szenzációs orosz tanárunk volt szigeti papás, az oroszos csoport a falusi gyerekekb volt itt a sándorfalva, kristelek, csánytek, box, és nem is tudom még, honnan jöttek egy hirtelen ezekből a falvakból, az osztálsa. Zseniális orosz nyelvi csoport volt. Kimentünk még akkor Moszkvába, Leningrádba, és akkor 16 évesen mindenki régában legözéppú nyelv vizsgálat. És úgy, hogy kultúrával együttet nem azt a unalmas, meg akkori orosz nyelvet tanultuk, hanem mindezt ugye egy kultúrába vágyozva, ami egyébként meg fantasztikus. Tehát a névni a morzikokat, ahogy a jégbe úsznak, akkor megnézni egy téli palotát, a vörös nyéle, a Moszkva Leningrád, az Árbáton sétálni még akkor. Én ilyet már nem éltem meg nekem édesapám, étezt megmerő hivatásos katona volt, és neki kötelező volt, ezekre az utakra menni. Tehát akkor te azt megtapasztaltad, hogy az apukád is adott egy mintát, de te a saját bőrödön is érezted, hogy azért milyen hátrány az, amikor az ember szakmazról indítja el az életét, akkor ez valami féle dacott, vagy valami, megmutatom a világnak érzést hozott neked? Hogy hú, csipkedjük magunkat, meg kell mutatni. Tehát hogy kell igyekezni, és hogyha oda teszük a munkát, azért annak kell, hogy legyen eredményed. Tehát ilyen szedjük össze magunkat, és ráadásul 44 fős volt az osztály lászat. Tehát az volt nagy. 44-en voltunk az osztályban. És akkor az volt ugye nagyon erős visszajelzés, hogy elkezdtük ott az első osztályt a gimnáziumban, és egy osztálytársammal fányolva voltunk egy osztályban, és mind a ketten kitűnők lettünk első fél évben, tehát a 44 főből lett néhány kitű. Tehú hajtottuk egymást, úgy megbecsültük magunkat a városban. Ezt produkáltuk, és mind a ketten utána nagyon sikeresen, és mind a kettőnket fölvettek egyetemre, és mind a ketten sikeresen el is végeztük a saját szakunkat. Mi volt az apukádon kívül meg az, hogy megmutas, mi volt a hajtóerő, hogy ki tudjatok törni valami olyan szakmát tudjatok tanulni, amivel tovább lehet menni. Vagy ez, mi volt a te lelkedben ott? Ezt azért egy nagy örreflexcióval élve, most innen visszanézve. Ez negatív motiváció volt, hogy hú le égjünk. Tehát ilyen imposztor szidromás, hogy iparkodjunk, hogy ne lógjunk ki, becsüljük meg magunkat, mert milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk, és ha már akkor itt lehetünk, akkor aztán becsüljük meg magunkat. Hogy nem lehet lebögni. Étem? Mikor fordul át ez pozitívva? Hát nem tudom, hogy átfolyunk szintén szolva. De hogy most is, mikor van egy olyan feladat, mondjuk, amit még nem csináltam, vagy nem várt rutinál, akkor izad a tenyerem, izzkulok, hogy ja Istenem elmeron. Mutasd meg, hogy imposztorszindró már nincs. De van. Van. Van. Ugye ez a limpikus idegrendszerünkben keletkeznek ezek az érzetek. Tehát hogy ezzel nyilván tudsz rajta dolgozni, de ez olyan mélyen benned van, hogy azonosítod, hogy a már megint itt van érzem, tehát már látom, de azért ott van. És akkor így bne maradok vele az ő általa okozott feszültségben, csak annyi történt itt a erről néhány év alatt, hogy most már erre í fény van, és akkor tudatosság van, de ott az érze. Az az érdekes, hogy van egy könyv, az cím, hogy gondolj újra, és abban le van írva, hogy az imposterszindróma az nem feltétlenül rossz. Mert mindenki ezt meg akarja szüntetni. De közben azt vették észre hosszú, hosszú kísérletekbe, hogy bizony bizony nagyon nagy embereknek azért az imposterszindróma adott hihetetlen nagy erőt, meg energiát, hogy tovább folytassa. Ezt imposztor szindromát. De hát azért elkezdtél megtanulni valamit, és a pénzügyi területre jutam. Miért ezt választottad? Még egy szót szeretnék mondani neked az előző kérdésre, hogy ugye már nagyon fontos dolgot mondtál, és szeretnék reflektálni, hogy mindennek dualitása van. Tehát akárha perfekcionista, vagy akár hogy posztorszindromádban, hogy mi keverj a nővezetőknek az egyé dolgait. Ennek dualitása van, hogy egyrészt jót,hoz sok látható eredményt. Olyan eredményeket, ami miatt mondjuk meghívnak egy podcastfelvételre, és ott van a másik oldal, hogy ebben mennyi lelki nehézség, mennyi küzdelem, mennyi negatívum van, mennyi fáradtság, mennyi kiégés, mennyi egyensúly hiány. Az éremnek ez a két oldala van. És hogy pontosan, hogy ez is ott van. Erről ugye nem szeretnek beszélni, vagy nem szeretnek kirakni az asztal, de hogy én igenis úgy érzem, és igenis helye van annak, hogy látni, hogy minden ilyen siker mögött, az nem egy irányi, hanem ott van az áldozat és a lemondás. És hogy tulajdonképpen, amikor én már úgy mondom, hogy kezdtem ezre tudatosan gondolkodni, akkor az volt a célom, hogy az egyensúlyt megtaláljam. De aztán arra is rejtem, hogy nincsen egyensúly, egyáltalán, hanem egyensúlyozás van, és hogy folyamatos fókuszálás van, folyamatos reflektálás magadnak, hogy akkor ez most hozott neked jó vagy rosszat, tölt vagy ürit, és hogy ezt örökké csekkolni kell, és annak megfelelően hozni a döntéseket, percről percre, napról napra. Tehát, hogy az ilyen nagy hosszútávú stratégiákat, felváltották az ilyen mini stratégiák, majd mondhatom azt, hogy kognitív disonanciákban így több valóság létezik számomra. Ezt én nagyon meg tudom erősíteni, mert így nagyjából 50 évet leélve jöttem arra rá, hogy a legnagyobb erőségem az a legnagyobb gyengeségeimből jöttek. Tehát egyszerűen az, amivel foglalkozom, attól félek a legjobban. És mégis nagyon hajt ez a történet. Ez meg az egyensúlyozás nagyon érdekes, mert ezt én is látom, talán ez egy ilyen hullámzás. Visszatérve erre, hogy nekem például a legnagyobb nehézségek azok, akik a legnagyobb segítségemre vannak, és addig csak üldöztem. Most már azért egy picit megbékéltem vele, nem tudom megváltoztatni. És ez a kérdésem is, hogy te is így most már megélted azt, hogy ebből hogy lehet. Ha kapunk egy citromot, akkor hogy facsarjunk belőle citromlevet. Ez körülbelül a pandóra szerencséje. Először is azt mondanám, hogy körülbelül három éve folytatok buddhista tanulmányokat, és mindenféle tanulmányt folytattam, tehát, hogy azt itt kisenyissuk, és hogy honnan tudtam elhozni a legtöbb olyan dolgot, amilyen gamechangernek bizonyult nálam. Az a buddhizmusból jönett. Az első öt percben volt egy buddhista kócsom, Szler Tamásnak hívják egyébként, és hogy így bemondta nekem, hogy tulajdonképpen, ahol az ellenállás ott a szenvedés. És én mondta ezt, mit tudom én, már ötven pluszos koromban, és addig én őr büszke voltam, hogy kázi képes vagyok hajlítani a teret, tehát hogy addig dolítom, igen, igen, igen. Csak arra nem voltam figyelmes, hogy ez mennyi energiát emésztöl, mennyi energiámba kerül. Tehát, hogy olyan addig kív volt az, hogy a energiám teljes lemerítésével mit tudok elérni, és utána az az eredmény pillanata, hogy az, hogy egyébként a folyamattal kinyírtam magam, az ilyen. Büszke is voltál rá, megveregted a vállaat közben. Semmi folyamat csak eredményfókusz, semmi folyamat fókusz, semmi folyamat szeretett, és közben még toltam, hogy elérjem, az egy ilyen nettó ellenállás volt, és akkor azonosítottam, hogy tulajdonképpen ez egy szenvedésekkel teli, hogy szükségem van nekem erre. És hogy akkor jött ez, hogy mit kezdjünk az ellenállásainkkal tulajdonképpen. Hát ez nagyon. Nagyon kíváncsi vagyok erre, hogy mit kezdünk. Hát ezt úgy mondom, hogy mikor te podkaztat hallgattam, hogy hát ez a lélek sötét órája, hogyha junkot akarjuk még beleötvözni. Ez abszolút az, mikor van egy olyan felismerésed, hogy pedig mindent rosszú csináltam. Tehát az egész lényszer, az egész. De akkor, amikor ez fölismered, akkor még lent vagy. Lent vagy a földön, még ha jó, akkor még rusz is magadban, hogy ma azt gondolod, hogy mit teobtál hiába, vagy rosszul csináltam. Tehát, hogyha még jó ezetlen vagy, akkor még bántod is magad ezért, tehát hogy még ezt így lehet fokozni. A podcast fő támogatója a szemurás túlész. Mert a jó beszélgetések egy jó kávével kezdődnek. Tehát már eleve teljesen ki vagy. És még magadban is rukszék. Igen, mert hogy volt egy hited, hogy azért én ezt így csináltam, itt vannak ezek az eredményeim, amely eredmények abszolút jól hangzanak kívül, csak a dualitásban így a másik oldala. Az így magam számára is sötétben volt. Na és akkor ugye azért csak elkezdtem ugye az egyes gyakorlat volt, hogy amit az előbb te említettél, ugye a te félelmeiddel, hogy hogy tudsz benne maradni a feszültségbe. Hogy ha én jön az az érzés itt meg itt a gyomrodban, szívedve, meg a torkodban, hogy ha érzet szintjén fogalmazzuk meg. Akkor mi csinálunk, belerugunk a macskába, vagy leordítjuk, kiterheljük a környezetünkre. Kettő elkezdünk szorongani, aztán majd jó szomatizálunk valami. Ezt én ismerem ezt az utat. Vagy harmadik, hogy egyszerűen megengedjük, hogy legyen, és egyszerűen megtulunk benne maradni. És akkor még van a Wokinsz nevű amerikai pszichológus, aki erre szabályt is alkotott, mert azt mondja, hogy ha jön ez az érzés, és képes vagy mondjuk másfél két percig benne maradni, akkor automatikusan lemegy a kurzol az adrenalintát a rossz fajta hormonok, és magát rendezi. És ez szerintem egy művészet, hogy mikor jön ez az érzés, akkor ugye mit kezdesz magaddal? De miután enilyen jó szabálykövető vagyok. Muró jöttem és szót kell fogolni. Ezt tanultuk, hogy szabálykövető, szófogadó. Ez a rend. Akkor hogy lehet ez? Tessék, elkezdeni gyakorolni. És akkor informálisan és formálisan. Formálisan ez maga a meditációnak a gyakorlása, csak jelzem, hogy én mind duracálnyú, ahogy elkezdek meditálni, hogy az mekkora. De az a dualitás hihetetlenül fegyelmezett és elkötelezett fajta vagyok, akkor ezt is úgy megtudjuk. Tehölhasználom azt az erforrásomat, ami egyébként akár ledöngölt a földig, és felhasználom ide. Tehát itt jön a dualitás, és akkor elkezdtem gyakorolni, nyilván először semmi, se. De aztán szépen hetek gyakorlásával elkezdett jönni az állásos hatása. Autána jött az, hogy fú, ez nagyon jó egyedül. Akkor kezdtem így kicsekolni a világból, ami megint nem üdvös, mert tulajdonképpen az a jó, hogy ha mindezt a technológiát be tudod hozni a mindennapi életedbe, és ugye ott tudod gyakorolni, de ezek nyilván fokozatok és gyakorlások. És akkor utána az már két év kellett, hogy ez informálisan is bejöjön, hogy egy adott szituáció, egy adott ember, egy adott kommunikációba, és tudatosan használni tudjam. Tehát ez egy borzasztó, komoly munka volt a Léleg sötét órája, nem rugdossam magamból, elkezdem dolgozni az ellenállásaimmal, arra technikákat tanulni, azokat gyakorolni, és emberből vagyunk, és akkor vissza szoktam zuhanni. Teljesen normálisan van, amikor aztán úgy visszaesek, olyan segírok, de annyi különbség, hogy észreveszem, és utána már nem bántam magamat, hanem ezt elfogadom, hogy én egy érzelmes, extravertár, szangvinikus fajta vagyok egyébként, ahol ez benne van, de nyilván dolgozunk azon, nem azért, hogy kifele érzékeljük, hogy én magam jobban érezzen magamat. Utána mit tanultam még, hogy a személyiségfejlődésnek két útja van ez a szatori, meg a Kenzó. Az egyik a szatója az az, amikor nagyon tudatosan fiatalkorodban a buddhista kolostorokban építkeznek, hogy ez tulajdonképpen kisgyerekkortól építik. Most hallottam, hogy Japánban, a normális oktatásban van zene, amikor gyakorolják a teljes csendben maradást a gyerekek, tehát ez a tananyag része. Van a kennzo, ami a miutunk, hogy jó orba vága a sors, lemegyünk a földre eljön a sötét órája, és akkor itt van a nagy kérdés, hogy ebbe beleragadsz, vagy át tudod a tanulással keretezni, és akkor traumait kezdenek el tanítani és indítanak el egy másfajta úton, és én azt gondolom, hogy én ezen vagyok most rajta. Hű, annyi gondolatot mondtál el most az elmúlt 6 hét percben, megpróbálom egy nagyon picit szétszállazni nem teljesen, de azért érdekes, amit mond azt, mert ugye a mai világ azt tanítja, hogy legyünk gyorsan túl minden, nyomd el, ne foglalkozz, csinál, és nekem az egyik legnagyobb tanúság az az volt, amikor a terapeutám azt mondta nekem, hogy Jáb már benne egy picit abban a rossz érzésbe. Időzöm már el egy kicsit ott. Ott ott kell lenni. Mert mind addig, ameddig nem tapasztalja meg, hogy ettől nem fog meg szétesni a világ, akkor végre már nem ellenáll. Ugye ez volt az, amit mondtál itt a buddhizmus által. Aminek az egyik tana az az, hogy a szenvedéseinket saját magunknak alkotjuk meg. Tehát a világ nem. A világ az csinálja a dolgát, aztán te meg ebből jól összeszed, jól összerakod magadnak a nyomorodat. Legalábbis én most magamról beszélek ilyen esetben. A másik pedig az, hogy de még egy bici dugorjunk oda vissza, hogy elkezdtél dolgozni, és neked volt két exited, két olyan nagyon sikeres üzleti exited, ahol felépítettek valamit, és ki is tudtatok lépni. Hát azért az minden lehetett ott csak nem a pillanatban lenni, hanem ott ilyen eredményfókus volt. Ugye ezek nagyon érdekesek, hogy hogy ítél meg ennyi időtávatából a két egzítet, mert mind a kettő, és ugye milyen életet élünk, hogy néhány az én üzleti pályafutásomat azért néhány válság keresztte. Tehát, hogy megírtünk 8-ban, 13-ban Covid-t, hogy megértük azt, hogy sziklikusan ezek jönnek. De amikor az első exítet az tulajdonképpen nem is szerettük volna, csak beütött a 2008-as válság, tehát pont nagy finanszírozási kereteket tárgunk már nemzetközi bankokkal, mert már akkora limiteink voltak, hogy kávé a magyar limiteket kimerítettük. Amikor is beütött a válság, tehát kiszáradt a piac, elfogytak a források, de mégiscs olyan szuper portfolyót tettünk össze, hogy az akkori egyik kereskedelmi banknak. Ez nagyon megtetszett, és gyakorlatilag ezt megvároltad, de az egész transzaktól, hogy nem adtuk volna el, hogyha nem jön a válság, és nyilván a válság bekövetkezte az árazásban is érvényesült. Nyilván most nem akarok itt részleteket megosztani, és mindig azt vizsgáltuk magunkat, hogy most ennek örülünk vagy nem örülünk. Jó volt-e kiszállni akkor, ami azt mondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk, hogy ki tudtunk szállni, de hogyha az árazását nézzük, és utólag, hogy mi történt mondjuk hasonló cégekkel, akkor nem biztos, hogy a legjobb döntés volt. Ez volt ugye az első történet. A második történetnél pedig összevesztek a tulajdonosok. De az is egyébként egy nagyon jól működő cég volt, és sikerült értékesíteni. Tehát úgy mondom, hogy még az egzó halál mindenki azt mondja, hogy pénzeső van, és milyen boldogság. Nem biztos. Az egzeknek is duális, igen jó cégek voltak összerakva, megvették a piacon, két egzit is volt néhány éven belül, de itt is ott van a dualitás, hogy a kulisszák mögni, hogy mi volt az adott cégnek a eladási célja. Elképesztőek ezek az exitek, mert én pont egy olyan emberrel beszélgettem most igazán nem a személy a lényeg, hanem ami történt. Amikor megismertem, elmondta, hogy most exitáltam, és mondtam neki, hogy úristen gratulálok, hát ez csodálatos. Úr, ezt megcsináltad kitál. Azt mondja, ez nagyon-nagyon jó volt. Aztán, amikor a következőre találkoztunk, és én megnyítam, hogy én is exitáltam, de én nekem nagyon muszáj volt, mert már nem éreztem jól magam, ott, ahol vagyok. Nem az volt az oka, hogy most elértük a csodálatos csúcsot, hanem egyszerűen ott nem voltam jól. Akkor megnyírt és azt mondta, hogy figyelj, Gábor, hát én annyit szenvedem, mire meghoztam ezt a döntést, hogy kilépjek ebből a történetből. Tehát, hogy annyira élem azt, amit mondasz, hogy mindig van kint, és egy kicsit azt látom, hogy igen, van a külcsín, exitáltunk csodálatos, de hogy ezzel mennyit szenvedtél, milyen kételjeid voltak. Gondolkodtál rajta, hogy ez jó volt rossz volt. Ezt valójában nagyon sokszor senki nem tudja. És hogy ehhez nagyon tudok kapcsolódni, hogy mindig a külcsint látják. És ez az egy nagy változás, hogy mindig eredményfókuszú voltam, és magamat is ki tudtam véreztetni magával a hozzávezető folyamattal. De valójában a kritika önmagamat, és a külvilágot is illeti, hiszen a külvilág is csak az eredményt látja, és a folyamatot a hozzávezető utat nem. Tehát, hogy óriási munka van, mert amit érzékelnek az emberből, az mindig azt látják, hogy magabiztos, határozott, képviseli magát, eléri, stb. stb. És azt kell, hogy mondjam, hogy nem is volt divaterről beszélni. Meg most se divaterről beszélni. Ez a köszönöm jó vagyok, sikeres vagyok, és hogy van a világnak egy rossz reakciója, hogyha valakivel mondjuk történik valami kudarc. Tudod, mikor hirtelen elhallgatnak a telefonok. Hirtelen végüres tér keletkezik körülötted. Ha van egy a világnak egy ilyen rossz reakciója is, és ezért is tartom nagyon fontosnak ezt a belső békét felépíteni. És itt hogy, mikor kezdtünk ma beszélgetni, hogy mi a siker, és van a barabási Albert Lászlónak a könyve, hogy tulajdonképpen a siker az a teljesítményre adott harmadik szőrtparti reakció. Jó van. Akkor kimész a szobából, és mit mondanak rólad? Igen. És gyakorlatilag az a kérdés, hogy te, ha elérted a teljesítményt, akkor tudsz-e magadnak belül örülni, tehát megteremted azzal a saját belső békességedet, vagy akkor semmit nem érzel, tehát hogy magadat nem tudod értékelni, mert csak a külső értékelést érzékelett sikernek. És ez nagyon érdekes energetikailag, mert van ez a Hokinszneű jó ember, aki csinálta ezt a tudat térképet, ahol valami matematikai módszerrel rokitmizálta az érzelmeket. És a Kolumbián egyébként megvédte ezt a tanulmányát, és abban azt mondja, értékeli, hogy nem is tudom, a külső sikerek, amit a világérzékel, tehát nem belül, hanem a külső világérzékelése, annak adott egy értéket, és az még nem érte el a pozitív érzelemskálát, mert azt mondja, hogy kívülről jön a kockacor, és ha kívülről jön a kockacor, az nem belülről teremtetted meg. Tehát tulajdonképpen ez nem anabolikus, sejtepítő érzelem, hanem katabolikus és mi van. Ha nem jön a siker, akkor összerodsz. Tehát ez egy külső. Vagy ha nem hívnak telefonon, akkor nincs kapcsolatod magaddal, nincs meg az a kapcsolatod magaddal, hogy ezzel akár akár még ez feszültség is, boldogan el legyél benne. Mondtál egy pár szót a kudarcokról. Nem is magára a kudarcnak a tényezőjére vagyok kíváncsi, hanem hogy ott miátszódott le benned, amikor mondtad, hogy tudom, mert én is utána néztem, hogy az életed során természetesen voltak, exitek volt nagyon szuper felemelkedés, de elkerülhetetlen volt az, hogy legyenek benne kudarcok is. Aban változott a te hozzáállásod az elmúlt sok év alatt. Tehát, hogy mikor kudarc ér, akkor most is csak érzelmileg még mindig lezajlik ugyanaz, csak most már tudatosan reflektálok le. Ez így általában elmondható, hogy bizonyos életkoromíg zsérileg történtek velem a dolgok, és tudattalanul másztam ki valahogy belőle. Most ugyanaz az érzelem tör rám, mikor kudarcér, csak most már van tudatosságom, hogy tudom, hogy mi történik velem. És ilyenkor egyébként ez a klasszikus gyászfolyamat zajlik le benne, hogy ez először dühös vagyok, tehyen ez a mennek otthonról, tehát mégis csak egy extrát szakminikus vagyok, akár kiabálok is, tehát hogy kiterhelek, tehát, hogyha nem bírom, hogy fölismerné és tartani a 90 másodperces szabályt, akár kiterhelek, tehát én nem belőszorongós, hanem kiterhelős vagyok ugye zsiggerileg. Autána még jön ez a mérges vagyok, tehát nem a hangos düh, hanem akkor még kívül keresem a bűnösöket. Tagadás. Tagadás kívül jön, vagy elkezdem bántani magam magamat, és akkor utána még jön az ellenállás a daci, amikor ezt is kifuttattam, és akkor csak ezután jön ez az elfogadás. Tehát hogy végig fut. Stress, düh, mérges, ellenállás kört végigfutatom, és a mindenkor ugyan tudatosan, de a mindenkori pszichés egyensúlyomtól függ az, hogy ezt a folyamatot mennyire tudom lerövidíteni. És hogy például üzletbe, mikor jön ez, akkor iszonyatos ilyen emésztő energiával ki tudom rakni ezt a düh, meg az ellenállást. Mert hogy ugye az a siker titka, hogy érzékelem beüt, de hogy ott nem engedek ennek teret, hanem azonnal megyek az elfogadás megoldás felé. És ha megoldottam az üzleti kérdést, akkor utána lehet sírni, meg poharat dobni, meg minden ott meg, de ez borzasztó energia igényes, és inkább az válik be, hogy megélem, bennem maradok, de hogy azáltal, hogy megengedem magamnak a dühött az ellenállást a stresszt, hogy igenis ez most itt van, itt van, itt van, hogy lerövidül mag a periódus. Olyan érdekes, amit mondom azt, a mi naptam valakinek, hogy én is építem a harmadik cégemet, amit így életemben építettem, és én őszintén elmondtam, hogy én pontosan el tudom ugyanazokat a hibákat követni, csak drasztikusan rövidebb idő alatt rájövök. Tehát még az elsőnél lehet, hogy ez három évig tartott, mire rájöttem, a második már csak egy év volt, és most már két-három hónap alatt így elkezdek rájönni ebbe a dologba. De én viszont veled ellentétben én befele ön marcangoló vagyok, én nem rakom nem tudom kirakni, ez egy gyerekkori, nyilván egy gyerekkori minta, és bizony, bizony, én meg tudom magamat betegíteni fizikailag. Ez történt négy évvel ezelőtt is, amikor egyszerű érzékeltem, hogy ez van. És egyszer csak azért mondtam el neked, mert olyan jó beszélni arról, hogy vannak kudarcok is, tehát hogy ez egy elkerülhetetlen dolog, nem? Abszolút, tehát hogy én ezt úgy építettem fel magamban, hogy amikor én kiléptem a munkaerő piacra, és ugye megtörtént a rendszerváltás, és kinyílt a piac, és ránk omlottak a lehetőségek. Ez akkor olyan euforikus boldogság, hát hogy egy euforikus boldogság volt, és éltünk a lehetőségekkel, csak nem gondoskodunk magunkról. Tehát hogy mondom, hogy ebben az időszakban, amit én úgy adok, hogy a rendszerváltástól mondjuk Covid-kig, kiépült ez a kemény vagyok, mint a Kát-széle üzletember típus. Ez az elismert, ezt várják kívülről, és nem volt illendő azzal foglalkozni, hogy ez mibe kerül meg, hogyha valakivel történt, kiák, vagy mit tudom, én valamelyik cége nem jött. Ez az őr ciki kategóriában volt, tehát ilyen skarlátbetűnek számított. Hát ott, ahol az üzleti kultúrának évtizedes vagy mondjuk évszázados, ottesen normális, hogy ilyen történik. Ez a biznis része, ez az út része. Szerintem a COVID, meg az a néhány válság, amit azért nehéz volt az az út is, az így ezt a fajta mentalitást vagy mindszeret, hogy titkoljuk a gyöngességet, a nehézséget, a kudarcot, ez vezetett el odáig, hogy ezt már nem bírtuk el. És egyszer csak a lélek szólni fog, egyszer csak a lelked megszól, egyszer csak ezen traumák által kénytelen vagy kapcsolódni magadhoz. És például a Covid alatt volt az, hogy annyira azt éreztem, hogy olyan feszültség volt bennem, és nem tudtam, hogy én vagyok csak ilyen, először megint elkezdtem jó bántani magamat, hogy micsoda gyenge vagyok, mit pofázok én, hogy lelkileg milyen gyenge vagyok. És akkor pont ekkor jártam a teológiai főskáról mondom, ebírom a szakdolgozatomat. És akkor tulajdonképpen a szakdolgozat most így nagyon lekurítva, az volt, hogy megkérdeztem nagyon neves segítő szakembereket, hogy ezt én érzem, vagy ez van. És akkor utána ugrok egyet, és utána egy éve megjelent már Gábornak a normális olszűkönyve. Tehát egy ekkora ünigazolás, és hogy tulajdonképpen szerintem ez azt eredményezte, hogy ez hoz egy tisztulást, hogy egyszerűen olyan rossz állapotba kerültünk, hogy vagy tényleg elkezd foglalkozni magaddal, vagy ez nagyon nem jó irányt fog venni. És úgy, ah te mondhat, nálam is elment, hogy hiába dolgoztam ezem, nálam is elment betegségbe. Tehát, hogy ugyan kiterhelek, de igenis, amikor akkora traumáim voltak, akkor el tudtam jutni úgy, hogy szépen manifesáltam ezt azt magamnak, akik befigyelmeztetnek alkalmanként, hogy ugye észnél legyen az ember. Tehát hogy eljött az az idő, hogy elmentünk a falig, és akkor úgy gondolom, hogy ennek az a hozadéka, hogy elkezdődött, tehát azok, akik úgy mondom, hogy fölébrednek, vagy ezt észtek, azok számára elkezdődik az igazi, komoly önismereti munka, elkezdődik az útje nekem ez a buddhista folyamatban elkezdődik az út. Ahol először találkozott. Az életben pedig szenvedés van. Senki nem garantálta, hogy az élet könnyű lesz, senki nem garantálta azt, hogy az élet az ilyen shiny happy folyamatosan. Még ugye volt egy néhány évtized, amikor csak ezt akartuk látni. Social mediát nézed állandon. Beteken taknosorra, kocosan kevés videót láthatsz. Azokban az állapotokban nem mutatják meg, hanem az még mindig ilyen rejteget dolog, hogyha valami nehéz fáj vagy nem sikerül. Viszont elkezdődik ez a munka, megtanulod azt, hogy a szenvedés igenis része az életnek, megtad azt, hogy semmire sincs garancia. És akkor vagy elkezdesz hinni, elkezd bízni az útba, elkezd egy kicsit elengedni a kontrollt, ami nekem azi a montevereszt megmászása. Tényleg. Persze, olyan kontrolnániás vagyok, hogy valami elképpen. Nem gondoltam róla különben. Nagyon sokat dolgozok rajta, de igen. Ez adja a biztonságodat. Hát ugye biztonság, akkor mi van félelem, milyen félelem ugye ez egy hosszú út volt, hogy akkor milyen halálfélelem van, hogy nekem mi az a félelem típus, ugye, ami folyamatosan quasi túlélési üzemmódban, nem élési, hanem túlélési üzemmódban hajt, ami ugyan megteremti ezt a kontrolmániás működést, amit utána próbáltam ellenállni, aztán megpróbáltam megbarátkozni vele, hogy benne lenni ennek a feszültségébe, és akkor ugyezom, hogy itt van, de ha egy tízes kálán volt a rémisztő kilencesen, és akkor mit tudom én, hogy most tartok egy ilyen hatos hetesen. Hát akkor már rengeteget javult. Igen, igen, de azt is elfogadtam, hogy ez nagyon komoly munka, sok visszaeséssel, hogy ne ez legyen. Meg annak az, hogy bejöttek ezek a kategóriák vagy hit, meg hogy bíznak az útban, meg hogy nincs garancia. Meg hogy benne lenni a folyamatban, nem csak az eredmény fókusz, hogy szeretné a folyamatot, szeretni a levés részét, amit te említett, hogy minden gyorsan kell csinálni. Tehát, hogy mindig kijött a személyiség tesztekbe, amiből ezred csináltak, hogy nagy óriási előnyom ami bizniszválkozás szempontból gyorsan döntök. Aztán, amikor rájöttél húsz év múlva, hogy azért döntök gyorsan, mert nem bírok benne lenni annak a feszültségébe. Akkor is gyorsan döntök, amikor nem kéne. Nem csak pozitívesen vagy. Igen, igen, igen, igen. Hális ennek azért működött, mert ugye nagyon erős ez az intuic éveri működésem, tehát azért még úgy is jöntettem. De utána ez kért egy az óriási működési kockázatom, hogy így is képen, így ki akarok lépni a feszültségből, és hogy ez a nagy tanulás, hogy ben az úton vagyunk, a folyamatban vagyunk, ahol jönnek a nehéz pillanatok, és benne tudunk elenni ebben a szenvedésben. Azt megkérdeztem, hogy miért a buddhizmus az az út, ami szimpatikus lett neked, de nagyon kíváncsi vagyok. A Tamás és Iszár Tamással úgy ismerkedtem meg, mikor a szakdolgozatomhoz a Teológiai Fiskán csináltam a interjúkat, akkor ajánlották, hogy ezt nézzük meg a buddhista vonalon, a keresztényvonalon, a világi vonalon, vagy akár a sámán vonalon, hogy ki hogy állsz hozzá. És akkor Tamás ekkor mondta azt, hogy egy kicsit beszélgettünk, és akkor így bedobta, hogy az én hajlítom a teremet működéssel, hogy generálom a saját magam szembe. És 5 perc alatt olyan a élményem volt, hogy mondtam, hogy akkor dolgozunk Már kicsit együtt, és akkor értem úristen, hogy hogy. Tehát, hogy abszolút először ilyen nagyon mélyen ráláttam a saját működésemre, és akkor így ragadtam. Mert hogy elmondtál egy fontos szót, ami az én életemben is megjelent, ez a hit. És ugye direkt nem fűzök a hit után következő szavakat, mert én úgy gondolom, hogy az, hogy mi van a hit utáni mondatok az a te dolgod, hogy mit raksz valaki Ist, valaki az utat, valaki önmagát van. Nagyon sokféle dolog van, én ebben nagyon elfogadó vagyok, de valójában azért ez mégis egy óriási erőt ad, nem? Itt is egyébként már még a sok évvel ezelőtt. Van nekünk a cégogászunk, aki egyébként hívő vallásos ember, és akkor én már ezt éreztem, hogy olyan jó lenne hinni, de hát ezt akkor hogy kell csinálni? Ez is ilyen pragmatikus, hogy nem ilyen energetikában és nem kapcsolatban, hogy ilyen pragmatikus módon program. Te nem a Spirituális vonalát nézhet, hanem hogy mit kell tenni. Nem kell tenni? Igen, igen, és akkor megkérdeztem nekítől, hogy te neki, hogy kell hinni. És akkor hogy rám nézett, és ez egy nagyon magasan képzett székki, hogy hát fohászkodjál a jó Istenhez, hogy kérjé tőle hitet. De ezt szó szerint olyan hitel meggyőződéssel mondta, hogy ez is így nagyon mélyen rögzült be nem, hogy azt se tudom, hogy így hogy kell, de hogy ez biztos működhet, mert viszont olyan energiával jött ez át, hogy. Érezted is, nem? Igen, igen. Abszolút éreztem is. És ez az egész a saját magadhoz való kapcsolódásnak a története. Meg elfogad, hogy hát ez egy munka, meg hogy hálásnak lenni, az egyet eljutott a mindáig, hogy gondolkodjak ezem. Meg elkezdek dolgozni magamon, mert. Most nem tudom, hogy neked mi a tapasztalatod, de én azért azt látom, hogy. tízből hét ember nincs fölébredve, 10-bét ember egyáltalán nem kapcsolódik magához. Tízből hét ember lehet, hogy elmondja, hogy nem jól vagyok, de itt ott hagyja, és marad tovább a rutinjában, és nem gondolkodik el azon, hogy na milyen úton. Csak azon elgondolkodni, hogy mi az, amit boldog vagyok, mi az, amit nem. Mi az, amit tölt, mi az, ami ürit, és akkor olyan dolgokat csináljak, amit tölt. Itt még nem mondom, hogy pszichológushoz menjünk, vagy önismereti könyvet olvassunk, vagy coach, vagy bármilyen segítőhöz fordulunk, csak simán így azt mondod: hú, én szeretek a természetbe, akkor elmegyek séten, szeretek a haverja focizni, akkor törekszek arra, hogy elmenjek focizni, vagy szeretek rajzolni, és akkor rajzolok. Tehát csak ilyen egyszerű visszanézek, hogy mik emlékezzünk már, hogy mik voltak azok a pillanatok, amikor jól éreztem magam, és akkor szedjük már össze, és akkor ezt mikor csináltam utolját? Tehát, hogy csak simán ezen gondolom. Nekem abszolút ez a megtapasztalásom, de igazán erre nekem van egy nagyon kicsi sztorim. Azaz, amikor én elkezdtem járni pszichológushoz, akkor elég nagy baj volt, és ezért pszichiáterhez meg kellett menni. És körülbelül egy hónap vagy másfél hónap telhetett el, és azt mondta nekem a terapeutő, hogy hát ő ennyit tudott segíteni. Azt gondolja, hogy akkor most már mindentől kezdve nekem kéne ezt a dolgot csinálni, már nem emlékszem pontosan, és én ilyen dühösen mentem ki erről a meetingről, vagy megbeszélés, vagy beszélgetésről, és visszamentem egy hét múlva és mondtam, de hát én nem vagyok jól, miért mondom miért? Nem vagyok jól. Azt mondja, Gábor, de annyira jól olyan szuperül el tudjam mondani ezeket a bizniszumákat, meg hogy megoldja meg minden. Nem azt tűnt, hogy maga egyáltalán találkozik önmagával. Tehát kezdjük. Ha maga hozzám akar járni, akkor megy tudomás, hogy szükség lesz arra, hogy találkozzon önmagával. És én akkor döbbentem meg, hogy ilyet mondanak nekem ilyen 40 éveim végén, hogy nem találkozom önmagammal. És azóta már abszolot értem, és amit mondtál, és erre akartam reflektálni, hogy mondható, hogy rengeteg ember íli le az életét, és amikor véletlen azt mondom, hogy felébred, azt már nem ismerem mondani, mert ez már egy picit ilyen kuruzsós lenne, de nem is ezt akarom mondani, egyszerűen azt látom, még a közvetlen családi környezetemben is, hogy nem. Nem találkoznak önmagukkal. Van egy ilyen külső hibáztatás, nem én vagyok a hibás, a sors ilyen, a sorsver meg engem, és minden előjön ami csak lehet, de nem történik meg sok esetben az. És mondjuk nekem az édesanyám egy évvel ezelőtt halt meg, és nekem a legnagyobb fájdalm, hogy ő úgy élte végig az életét, hogy nem találkozott önmagával. És ez borzasztó volt megélni. Hát ez nagyon-nagyon nehéz téma, és azt hiszem az Egon Szendert csinált egy szerett tanulmányt, ahogy a különböző országokat osztályozta öt szempontból. És az egyik szempont. Úgy azt nézte, hogy inkább ázsiai csoportársadalom az adott ország, vagy individuális nyugati típusú társadalom. Egyébként a magyar a Magyarországot úgy kategorizálta, hogy a legindividualistább, de csoportársadalom, tehát nagyon érdekes a tanulmány, amit itt be akarok hozni ez a felelősségvállalásnak a kérdése. Hogy egyszerűen, és azt nem tudom, ez a néplélek a néplelkünk, ugye ez a balsors, akit régen téppszoktam, hogy nem szeretünk felelősséget vállalni, hanem felelősséggel szeretünk tartozni. Nem tudom, érzed a különbséget, és hogy egyszerűen ez jött itt az évszázadokon keresztül, és ebben nem tudom, mennyi a néplélek, mennyi az egyéni nyilván erről lehetne. De alapvetően mi egy ilyen felelősséggel szeretünk tartozni, és nem vállalni. Nép vagyunk. És ugye van az a, ezen belül vagyunk, néhány én azért felelősséget szeretek vállalni, típusú vagyok, és ez egy totál különböző szemlélet. És hogy ezt szoktam így nézegetni, amikor kapcsolatba kerülök emberek. Három módat múlva lehet látni, hogy ez most felelősséget tartozó, vagy felülséget vállaló típusú ember. És hogy egyetértek, hogy inkább az úgy kényelmesebb. Kényelmesebb, ez nehéz az út, nehéz a tudatosság, nehéz a állandó reflexzió, tehát ez rögös. Igen, mert néha az ember olyat is éreznem tudom, te szoktel ezzel így lenni, hogy most már túllandizáltam magam. Most már egy picit engedjen már ennek a kontrollát is, hogy gondoljak valamit róla, de ne görcsösen akarjam mostű pontosan megérteni, hogy mi van. Én ebbe az útban vagyok most, hogy nem kell mindig azonnal megérteni azt, amiben vagyok ezzel, te hogy vagy? Mert ez is egy ilyen még egy ilyen skálám mozog. Elmész akkor, elud ezt is, akkor egy kicsit visszapattansz. Ez is az út része, hogy a fókuszodnak, hogyha fókuszodat skálázott, hogy mennyire vagy analitikus, az is változik. Nyilván, hogy ha kapsz megint egy óba csapást és tudatosan nézek, akkor kitolódik. Esetleg ott ragadsz akkor, és amikor annyira már nincs rá szükség. És ugye ezt hívjuk. Inális gyakorlásnak pontosan, hogy kerüljünk már ki a kognitívból. Ez egy komoly feladat, hogy hogy tudsz kikerülni örökké a kognitívból, és hogy tudsz átkerülni csak a jelenlétre, az észlelésre, az érzetek az érzeteknek a megélésére, nem az értelmezésére. Tehát hogy csímán csak benne lenni, jelen lenni és élni, és hogy megtapasztalni, és akkor ez viszel oda, hogy nem értelmezel, mert hogyha egyébként szorgalmasan gyakorolsz, akkor meg tudod élni azt, hogy milyen, amikor nincsen gondolat. Vége felé a podcastnek egy. és ezért nem is akartam részletesen behozni, hogy 2023-ban cápa lett, és nyilván egy egész ország megismert. A kérdésem az, hogy ez hogy élted meg, és ezt segítette az utadon ebben az önismereti utadnak a egy pontján. Ugye itt most elmesélem, hogy a cápa előtt még mondjuk három-negyed évben aztán pont a Biznis Festten egy kerekasztal beszélgetésben. Ugye az volt a cél, hogy látszani vagy nem látszani, és én nem látszani hangos képviselő, elmondtam, hogy még nem látszani. Tehát csak hogy. keletem egy kicsit értsed az utat, és gyakorlatilag tulajdonképpen ez egy emberi kapcsolódás volt, ahogy elvállaltam, mert ugye Méték Krisztával az évek során, mert ez nagyon kitartóan, nem adta fel és hid benne, hogy egyszer majd csak megjön a józan vagy nem józan. És egyszer bevállaltom, és egyszer csak volt egy olyan lélektani pillanat, pont az mikor egy kicsit elengedtem a kontrollt, mert ugye én szépen nematekoztam, hogy az én alapbizni szemben, amikor csinálok, most hozzátesz a szápa, vagy nem, és mindig jól kognitívan lellemeztem, hogy nem, ezért nem kell ez nekem. És akkor utána volt ez, hogy ez a kíváncsiság nyitottság, hogy hát ilyet még nem csináltam, egyébként a feladat maga az teljesen fittel, mert hogy most jönnek pénzkének, a cégben hitelezünk, tehát hogy most tökét kérnek vagy hiteket más, más, de mondjuk a gondolkodásmód, hogy ezt hogy értékeled a szakmailag nekem abszolút a saját területen, amikor a hitelügyekről döntök, tehát nem okozott semmiféle nehézséget. És ott jött be a kontroll kérdés, mert alapvetően én nagyon magabiztos vagyok mondjuk négy szem közt, és mondjuk hat szemközt. Mert azt kontrollálom, ott tudom kontrolálni mindenkinek a váját rezgését és a reakciómat, tehát tényleg a pragmatikát is, meg az energetikát is. De hát, ha a kamerában beszélsz, honnan tudod, hogy hogy fognak rágálni. És akkor itt jön ugye megint a szat, és mi van ha nem szeretnek. Hogy hogy kapcsolódok magamhoz, vagy nem kapcsolódok magamhoz. És a másik, hogy ugyanígy a kamera, vagy ugyanígy, hogyha színpadra kell kiállni, hogy ott nem bírom kontroll tartani minden egyes individumnak a reakcióját, és ezt engem rémülettel töltött el. Tehát, hogy ezt megenged meg. Melyik rész, hogy kapsz egy olyan kommentet, ami támad téged például? Igen. például. Igen. Hold nyilván abnális azt elvárni, hogy mindenki szeresse, meg különben a negatív komment is arról szól, mert megnyomsz benne valamit, és az az ő saját magáról és a saját önismeretéről szól végső soron. Ez tudom tudatosan, de mégis azt én nem tudtam, hogy tömegesen milyen hatást fogok kelteni, és ott volt benem, hogy akarom én ezt tudni. Mikor egyébként a saját üzletem, vasárna területen jól ismernek, elismert vagyok, megbecsülnek, akkor most tényleg ki kell próbálni, hogy milyen hatást gyakorlok a mindenkire. Ez volt ilyen kérdés, hogy most mit frusztráljam magamnak. És megjön a válasz. Na, és mi van? A korlátozó hiedelmeink és félelmeink jegyébe? Hát megalapozatlan volt a félelem, mert van egy kedvenc negatív kommentem, mert egyébként nem olvastam kommentet. Máték Kriszt, hogy ne olvassak kommentet, mert úgy is mit frusztrálja meg a saját magamat, és akkor a férjem olvastam a menteken. És akkor mondtam így szemezgetett, és akkor azt mondta, hogy ez ugyan negatív de felolvastam, és az azt volt, hogy 30 karrierista lufny, hogy lesz ennek gyereke. És akkor azt mondtam, hogy végül is én ezt pozitívnak tekintem, és hogy nem tudom váratlanul, vagy nem váratlanul. Tehát tényleg így leklátoztam ezt, hogy én ezt majd nem fogom tudni fogadni, meg mi vagy, nem, meg nem tudom kontrani. És utána meg megjött egy ilyen elképesztő pozitív hatás, meg pozitív visszajelzést. Tényleg azt mondhatom, hogy szinte nem kaptam hideget, hanem csak meleget, úgyhogy ez a jó kis megfelelé Simániámnak ez milyen jó volt, de ezt már tudatosan láttam, hogy akkor ezt a helyén fogadjuk, és ezt nagyon sikerült megtartani, mert hogy ugye azért nem volt social mediám, és mondták, hogy ezt nem lehet úgy berobbanni, hogy nincsen. Nincsen. És akkor alig bírtam összeszedni valamit hogy nem kezdőd, képecske legyen a social media, hogy valamit ugye találnak a sajtótájékoztató rólam, de hogy most így már jány év eltetéve, azt mondhatom, hogy nem kerültem be ennek a függőségébe egyáltalán. Ez milyen jó hír. Hogy valaki kikövet, hát kikövet, nem volt már posz három hete, akkor nincs. Tehát, hogyha nincs mondani, akkor nincsen tartalom. Az az érdekes, hogy nekem ez akkor változott, amikor pont egyszerre jött egy olyan pozitív és egy negatív komment, ami pontosan ugyanarról a dologról szólt. És akkor ott nyilván eddig is tudtam, de valójában az az ő mozia, a kommentelő mozia, azonban nem tudsz változtatni, hogy ő éppen miben lát. A végén szoktam egy kérdést feltenni, ami mindig úgy rámezom. Kérektok még ez nagyon fontos dolgot mondtál, hogy az, hogy a világban mi történik, az egy dolog. Az, hogy te milyen jelentést tartalmat tulajdonítasz neki, az is egy dolog. És hogy ezen túl te milyen narratívát jársz az adott dologhoz, hát akkor azt mondom, hogy nyolc milliárny narratíva van. Ez így van. Nyoljárd narratíva van a Földön. És ez nagyon fontos dolog, hogy mikor érez a hatás, ott van egy bármi kívülről, ott neked van egy döntési részed, szabadságod, hogy csak így kien azt úgy reagálok, de akár el is döntheted, hogy milyen narratívát teszel hozzá. Ez abszút így van. Ebben van a szabadságunk ez jó lenne a végszónak, de ne ez legyen még a végszó. Hanem mindig van egy kérdés, amit fel szoktam tenni a végén, és azt hiszem, hogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a te válaszodra. Mert azért az most kiderült számomra, nyilván már azért ezelőtt a beszélgetés előtt is kiderült, hogy azért te nagyon rálépél arra az útra, ami az önmegismerésnek egy nagyon rizikós és hosszú távú útja, minek talán nincs is vége a maxim csak ott a legvégén. Így van. Hogy a jelenlegi tudásod alapján, azért most már egy tényleg vagy hozzátette a karrieredhez, vagy nem az ismertséged, de azért nagyon sok mindent megtapasztaltál. Mi az a legfontosabb dolog, és lehet, hogy itt pont az előbb elmondtad, de azért mégis felteszem, hogy amit átadnál a hallgatóknak vagy a nézőknek, hogy mi az a legfontosabb, amit nyilván ez a tanácsadás, ez mindig egy nehéz műfaj, mert a tanácsadás csak azt tudja meghallani, aki nagyjából ott van, hogy ezt a tanácsot fogja. De azért mégis, hogyha azoknak az embereknek, akiketben nyitottak és érdeklődnek, hogy mi lenne, mit mondanál nekik, mivel tudnád őket, egy kezdő jó tanácsal, vagy bármivel ellátni, egy gondolattal ellátni őket, hogy miért érdemes ezen az úton mégiscsak elindulni. Ez azért jó nehéz kérdés. Ez nagyon. Ez jó nehéz kérdés. És hogy ilyen egy. lehet ez sok gondolat összefűzve, egy gondolat, kiválaszthatod az egyiket, amire gondolsz. Van bennem olyan, hogy amit említett édesanyjáddal kapcsolatban, hogy az egy döntés kérdése, hogy növünk, mint a fű. Vagy hogy akarunk-e ráhatással lenni a saját magunkra. És hogy tulajdonképpen úgy mondanám, hogyha az a döntés, hogy akarunk befolyásal lenni. Tehát hogy a felelősséggel tartozomból át akarunk a felelősséget vállalokrubban csatlakozni, akkor hogy teljesen mindegy, hogy milyen módszertant választunk. Tehát, hogy hogy ez vallás, vagy nem vallás, vagy önsegítőkör, vagy könyv, pszichológus, pszichiáter köcs, vagy egyébként nagyon demokratizálódott a segítőszakmat. Most, ha már a Chat GPT-nek beírsz, hogy van valami baj, onnan is olyan kérdéseket fogsz kapni, hogy lehet, hogy már az is segít. Most nem erre buzítok, de az is tovább tud léptetni. Vasszunk magunknak egy formát, legyünk kíváncsák, és kezdjünk kísérletezni, hogy kinek mi mit hoz. Én is belekostolgattam mindenbe, de egyszer csak megütött az a élmény, ami elindította a változást. Az a tanács, hogy legyünk nyitottak, legyünk kíváncsiak, kezdjünk kísérletezni, és választunk valami olyan önfejlesztő, önismereti, támogató valamit, vagy több valamit, és akkor majd kiderül, hogy melyik hozza a segítséget, és indulj el ezen az úton. Tehállaljuk a kockázatot, a visszéseket is, de azt tudom mondani, hogy aki viszont elindul, az nem fog visszafordulni. Hát azt gondolom, hogy amikor felettem a kérdést és az útról beszéltél, akkor valójában ez tényleg az útról szól, arról az útról, hogy akkor induljunk már el azon az úton. Azt hiszük, hogy rajta vagyunk, de nem feltétlenül biztos. Valamennyire biztos, de mindenképpen. Nagyon köszönöm neked ezt a tanácsot, és én nagyon-nagyon jó útonlevést kívánok neked a következőkre is, és nagyon kíváncsi leszek akár egy pár év múlva, hogy ebben az útonlevésben hol leszel. Úgyhogy én majd mindenképpen foglak keresni, hogy megbeszéljük, hogy hol tartasz ebben. Eben az útban is nagyon köszönöm ezt a beszélgetést, mert nagyon sok olyan dolgot mondasz, amivel nagyon-nagyon tudok én is együtt érezni, és remélem, hogy a nézők is a hallgatók is. Nagyon szépen köszönöm a meghívást. Én is köszönöm, hogy itt voltál. És nagyon szépen köszönöm nektek is, hogy végighallgattátok ezt a podcastet, vagy megnéztétek a Youtube-on. Remélem, hogy sokat adott. Én már biztos, hogy úgy megyek el ebből a beszélgetésbe, hogy többlettem megint valamivel, és remélem, hogy ha tetszik, akkor esetleg egy lájkkal jutalmazzátok, vagy adott esetben akár egy komment is nagyon érdekel minket, hogy lássuk, hogy mit gondoltatok erről a podcastről. És természetesen, ha maga a tudatos döntések podcast szerethető, akkor meg egy követést is nagyon megköszönünk. És már csak annyi tisztem, hogy elköszönjek, és jövő csütörtökön találkozunk. Köszönöm nektek, köszönöm neked. Én is köszönöm.