Tudatos Döntések

Azurák Csaba: A hírnév ára és az élet a képernyő után

Remind Podcast Studio Season 1 Episode 40

Use Left/Right to seek, Home/End to jump to start or end. Hold shift to jump forward or backward.

0:00 | 1:06:23

Ebben a különleges epizódban Szilágyi Gábor vendége nem más, mint a hazai televíziózás egyik legismertebb alakja: Azurák Csaba. A Tudatos Döntések Podcast legújabb adása sokkal mélyebbre ás egy átlagos karrierinterjúnál. Csaba őszintén mesél arról, miért választotta a csendesebb, de annál tudatosabb utat a csillogó kereskedelmi televíziózás helyett. Marketing és személyes márkaépítés szempontjából is rengeteget tanulhatunk tőle. A mesterkéltség helyett az igazi önazonosságot választotta.

"A kíváncsiság a kulcsa annak, hogy jó kérdéseket teszel föl. Hogyha a kíváncsiság megvan, akkor jó újságíró leszel."

A beszélgetés során visszatekintünk a kezdetekre. Csaba a Magyar Rádióban sajátította el a szakma igazi alázatát. Ott még nem a hírnév számított, hanem a minőségi tartalom és a valódi emberi sorsok megismerése. Kiderül, hogy a jó kérdezéstechnika és a hitelesség az üzleti életben és a tartalommarketingben is aranyat ér. Ha a közönségedet valóban meg akarod érteni, pontosan ezzel a nyitottsággal kell feléjük fordulnod. Nem kell feltétlenül harsánynak lenni ahhoz, hogy az emberek figyeljenek ránk. A hitelesség sokszor a csendes kitartásból fakad. Egy jól felépített podcast vagy egy mély interjú többet mond el egy márkáról, mint ezer hangos reklám.

Ahogy haladunk előre az adásban, egyre komolyabb témák is terítékre kerülnek. A hazai média polarizációja és a szekértáborok kialakulása sokakat választás elé állított. Csaba tudatos döntést hozott. Nem állt be a sorba, inkább a háttérből figyelt és építkezett. Ez az epizód nemcsak egy volt tévés sztár vallomása, hanem egy útmutató is mindazoknak, akik a mai zajos világban próbálják megőrizni a saját integritásukat.

"Mindig legyél hosszú távfutó. Tehát ne a rövid sprintekben, a gyors, rövid győzelmekben gondolkodjál."

Ez a gondolat minden kkv vezető és szakember számára iránymutató lehet. A rövid távú sikerek hajszolása helyett a stabil alapokon nyugvó stratégia térül meg igazán. Csaba elmeséli, milyen az élet a képernyő után, hogyan találta meg a számítását a tartalomgyártás és a képzések világában. Kiderül az is, hogy a social media térnyerése hogyan formálta át teljesen a hagyományos játékszabályokat. Ma már sokkal fontosabb a célközönség bizalma, mint a puszta ismertség.

"Nekem soha nem volt fontosabb a szakmám, amit nagyon-nagyon szeretek, de soha nem volt fontosabb a szakmám a családomnál."

Végül egy nagyon fontos életbölcsesség zárja a beszélgetést. Bármilyen magasra is jutunk a ranglétrán, az igazi hátországot a család és a szeretteink jelentik. Ez az adás nemcsak szakmailag inspiráló, de emberileg is feltölti a hallgatót. Készülj fel egy mély, elgondolkodtató és rendkívül őszinte utazásra!

SPEAKER_01

A csillagó stúdiók is a tökéletesen beállított gallerok mögött szerep rejtőzik.

SPEAKER_02

I don't mind teljesen, and you see a siker, titk is just a little bit of a little bit of a little bit of a little bit of a little bit of a nemites, but if you're a little, you can see the made a villain for a hangoskodás and a public.

SPEAKER_01

Megőrizhetően a belső bake, and it's a very important thing. 19 év utter lezárni egy orszakot, nem egyszerű döntés. If a képernyo and a tartalom jár toa nem ugyan abban tart, yeah, pillanat, amikor a közös történet egyszerűen kevel. A viátás kockázat óriási megtartással mindentlyck.

SPEAKER_02

Or make your kettle, it is not a capture.

SPEAKER_01

A here made a status of a visitor position and photo. Mindannyan épicünk felványokat, akiket a keperly keresztit tiszta.

SPEAKER_02

Voltak nagy döntögetése is életemben. Tehát amikor láttam például a televízióban a turisát magat a mincobában iselhetni egy által tisztelt valakit, ahogy nem szeretem volna!

SPEAKER_03

Szép jónapot kívánok szilági Gábor vagyok ez itt a tudatos döntések podcast a rime magazin podcastje. Ebben a podcastben olyan emberekkel szeretek beszélgetni, akiknek vagy az életútja, vagy a tapasztalata, vagy a szaktudása, vagy akár mindegyik inspirál engem, és kíváncsi vagyok egy kicsit az ő életének a mozgató rugóira. A mai napon egy olyan vendégen van, aki a média részéről érkezett, elég hosszú ideig ott volt, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ahol most tart az élet, az miért ott van, ahol. Úgyhogy köszöntöm nagy szeretettel azurák csapát Szia Csaba.

SPEAKER_02

Szio Gárból köszönöm a meghívást!

SPEAKER_03

Szóval néztem, utána néztem, nyilván, amikor a tévé kettőben volták, akkor nyilván én is téged néztelek a választási műsorba, meg téged néztelek a különböző műsorokba, tehát hogy nyilván mindenki látott téged akkor és ismert, de képzeld el, hogy engem nem ezt fogod meg a nyilatkozataidból, hanem egy olyan mondat, ami engem is nagyon érdekel, és talán innen indítanám ezt a személyést. Az pedig az, hogy azt mondtad, hogy téged soha nem a hírnév érdekelt, hanem az emberek története. Ez tényleg így van. Nem arról álmodosztál, hogy majd az utcán megismernek téged, majd meglapogatják a hátadat. Ennyire mélyen benned volt ez az emberek iránti kíváncsiság.

SPEAKER_02

Hát, hogyha röviden kellene válaszolnom az első kérdésre, hogy tényleg nem a hírnév érdekelne.

SPEAKER_03

A mai világban az nagyon kevésszer hallom.

SPEAKER_02

Igen, nekem hozzátartozik azért a szakmai életutamhoz, ami az én nagyon nagy szerencsém, hogy én nem a kereskedelmi televízióban kezdtem el újságírókodni, hanem a Magyar Radióban. 1998-ban kaptam szerződést, de 97-ben kezdtem el gyakornokoskodni a Magyar Radió krónikájában, ami egy fantasztikus hely volt, és életem egyik legnagyobb szerencséje, hogy oda sodródtam. Miért? És legfőképpen azért, mert György Miklós volt az én tanszékvezetem Fejérváron a Kodolány János főiskolán, és ő elég inspirációt adott ehhez. Meg persze volt olyan segítség, amit meg kell említem a Csöpi nevét, Szűcsomjó Máriáért, akinek fontos szerepe volt az én életemben, hogy egyetlen rádióba bekerültem, de a lényeg a lényeg, hogy én ott kezdtem el gyakornokoskodni főiskola éveim alatt. Az utolsó évet úgy csináltuk végig a főiskolán, hogy hétfőkedre bezsúfolták az előadásokat, és kegszer, a csütörtök napra mindenkinek kellett keresni valamit. Nekem ez lett a magyar rádió. Ez volt a gyakorlatban. Én van, a magyar rádió krónikája. Hozzáteszem természetesen, mint mindenki. Én is televíziózni szerettem volna először, mert egy 20 éves embernek a kosúrádió, tehát önmában, hogyha kimondom, eléggé avittas, ugye, mi jut eszünk be.

SPEAKER_03

Még az én nagymamámnak a vízállás jelentés és az egyet jelentett. Így van.

SPEAKER_02

Vízállásjelentés, játék és músika 10 percben, déli krónika, reggeli krónika 16 óra, de egy 21 éves fiatalembernek nem ez az álmai ne továbbja. De amikor én becsöppentem a rádió világá, akkor egészen egyszerűen azt kell, hogy mondjam, hogy a legjobb helyre csöppentem. És a válaszom is tulajdonképpen ide tekeredik vissza, hogy a rádióban nem könnyű médiaztárocskákat nevelnek. Tehát nem az volt az iskola, hogy hú, minél híresebbnek kell lenni, minél nagyszerűbbnek, hogy meglapogassák a valak.

SPEAKER_03

Hát szakmaiság volt az első.

SPEAKER_02

Hát csak is. Teh ott azért olyan szakemberek dolgoztak, György Miklós, ney György, Nygyuri volt az én mentoromot, Rangos Katalin, Szikra Zsuzsi Farkas Zoltán, mondhatjuk, hogy a nagyok. Igen, akik aztán később egyébként a televíziósban is nagyot alkottak Friderik úsándor, korábban szilágy János, mester árkósék, Fejtomás, svábi anviség. Mki a rádióból jött tulajdonképpen. Nem bánva a televíziósokat, de a rádióban tanultuk meg úgy a szakmát, hogy viszonylag tét nélkül lehetett kísérletezni, mert kaptál az oldaladra egy magnót, és lehetett montázokat készíteni, interjúkat, készíteni, riportokat készíteni, aztán, ha nem sikerült maximum nem ment le. A televízióban ez nem így van, hát amikor én elkezdtem tévézni, akkor az operatör kollágának a vállán egy 12 milliós kamera volt. Tehát az akkor nem úgy alakult, hogy próbáljátok meg, aztán, ha sikerül leadjuk, hanem sikerül nem adjuk le. Szóval a magyar rádióban egy elképesztő műfai sokszínűséggel találkoztam, elképesztő szakemberekkel találkoztam, ahol csak az voltam érce, hogy milyen minőségű riportot, tudósítást, hírt ísz, gyártasz, milyen interjút készítesz. Csak semmi más. És az volt az iskola, hogyha csinál jót, mert ha jót csinálsz, akkor azt meghallgatja.

SPEAKER_03

Akkor ez a szakma iránti alázatodat is megallapoztam.

SPEAKER_02

Igen, és én belekerültem abba a rádiós világba, ami ezt tanított. Még egyszer mondom, én emlékszem arra, amikor 97-ben elindultak a kereskedelmi ték. Ugyan 97-ben toppantam be ezért is mehettem be egyébként, mert ott a fiatalokból hiány volt, hiszen te emlékszel rá, hogy a tv. kettő első elnöke pintérdeső volt, aki szintén a Magyar Rában, aztán reggeli krónikát vezetett, meg különböző műsorokat, és pintérdeső elvitte a fiatalokat. Tehát a svábianrista keresztini Gábort, a hadaskristát, rengeteg mindenkit a úistomit, rupit, kerta tilláért acoly, rengeteg olyan fiatalt, aki csinálta akkor a krónikának a melós részét. És ugye a tévé kettőnek az eredetileg fölálló hírcsapata az gyakorlatilag a Kusutrádióban nevelkedett fiatalok csapatából áll, viszont a rádióban meg űrkeletkezett. Én akkor érkeztem be gyakornokként, hogy nem voltak fiatalok.

SPEAKER_03

Sokkal nagyobb volt a szabadságod is, ha jól gondoltam, sokkal nagyobb volt a lehetőség lehetőség.

SPEAKER_02

Bejöttünk jó néhányan fiatalok, és akkor ott aztán minket küldtek mindenhova. És elképesztő iskola volt, hogy az ember végig trappolta az országot, volt a parlamentben, volt vidéken, riportokat készítettünk a 16 órában, a krónikában hírtírtam, mondást készítettem, intervokat, tudósításokat, rengeteg rengeteg tudósítást csomó természetesen az elején.

SPEAKER_03

Nem volt más képes. A szakmai fejlődésed akkor egy nagyon ki tudott virágozni.

SPEAKER_02

Igen, és ugye azért nagy szerencse ez az én életemben, mert tényleg úgy volt, hogy mindenki a televíziót látta, és mindenki a televízióba vágyott. Hát én emlékszem, hogy az én osztálytársaim régebbi, tehát általános iskolai középiskolai, de még a főiskolai osztytársaim is, amikor én négy évet rádióztam, akkor nem nagyon tudták, hogy mit csinálok. Tehát ugye a krónikát azt kihallgatta, tehát fiatalok nem hallgatták, azt a szüleink korosztálya hallgatta, és amikor átkerültem a tévé kettőből és lement az első riportón, akkor emlékszem, hogy fél órán keresztül csöngött a telefon ott van, és akkor hívogattak, hogy azukám te vagy a tévében, jól láttam, te voltál, hogy hogy kerültél oda, és a többi, és a többi. Én akkor már négy éve újságíró voltam, csak egy egészen más közönségnek szóltam. Szumaszumárom, a Magyar Rádio az egy elképesztően fontos iskola volt az életemben. Kis túlzásról azt mondanám, hogy mindent ott tanultam, nyilván a televízióban ezt tovább fejlesztettem, de a televízióban más készséget és képességeket kellett magamra szednem.

SPEAKER_03

Ugye, amikor olvastam a te élettörténetedet, és ugye az volt az első kérdésem, hogy téged nem maga a hírnév hajtott, ha bár gondolom azért nem esett túl rosszul, amikor felívtak sokan.

SPEAKER_02

Ezzel nagyon ambivalens a viszonyom, mert soha nem kerestem, soha nem kértem, és soha nem tanították meg, hogy hogy kell ezt kezelni. Én tényleg, és bocsánat, azért még egy mondat oda kívánkozik, hogy győ tanárúrat megidézzem. Ő tényleg azt tanítottam mindig nekünk, hogy soha nem azt gondolod, hogy te fontosabb vagy a kérdéseidnél, soha ne gondolt azt, hogy te fontosabb vagy a hallgatóknál, meg a műsornál. És egyfajta alázatot, szénységet a szakmai iránti tiszteletet tanított nekünk, és egy dolgot nagyon belénett, ami valószínű meg volt például bennem, mert különben nem lennék alkalmas erre a pályára, hogy mindig legyél kíváncsis. Mindig legyél kíváncsis. A kíváncsiság a kulcsa annak, hogy jó kérdéseket teszel le föl, jó beszélgetést tudsz csinálni. Különböző élethelyzetekben megtalálod ő különböző sorsú különböző hátterű emberekkel a hangot. Tehát a kíváncsiság. Ha kíváncsiság megvan, akkor jó újságíró leszel. Ha az nincs meg, akkor nem biztos.

SPEAKER_03

Amikor én megismertam téged személyesen, akkor elárulom, hogy milyen kép alakult ki bennem. Alázatos, nagyon nyitott, nagyon könnyen beszédben legyedő embert láttam belőled. Ez valahonnan a szüleidől eredeztethető, vagy ezen te már gondolkodtál?

SPEAKER_02

Hát valószínűleg a gyerekkoromból vagy belőle. Én mindig ilyen nagy dumásrác voltam a közösségeimben, tehát amikor általános iskolában összeverődünk ott a csapattal, akkor.

SPEAKER_03

Te vitted a szót.

SPEAKER_02

Hát nem feltétlenül, tehát nem volt, hogy mondjam, folyamatos szereplési kényszerem, de mivel elég kis nővésű voltam, amit most el sem tudok képzelni. Nagyon érdekes, mert kosárlabdásnak képzelni el is, amikor abban hagytam akkor nőttem meg. Ez már középiskola első osztályában volt. De valószínű, hogy ebben benne volt a legfiatalabb tesó vagyok a családban. Hányom vagy? Van egy nővérem és van egy bátyám, de a nővérem nem édesnővérem, tehát apukám II. házasságából, de nem édesapámtól a früsi úgy kaptuk zsoltti az édes bátyám, de nagyon jobban vagyunk mind a hárman. Van egy bátyám, van egy nővérem, és én vagyok az öcsike, aki egyébként alacsony növésű volt nagyon sokáig szólsz.

SPEAKER_03

És pont akkor szőnek, amikor már nem koszítunk, amikor már nem kosar azért.

SPEAKER_02

De hogy valószínű én ezt ide vezetem vissza, hogy általában a kicsinek mindig hangosabbnak kell lenni, tudod, hogy az érdekes érvényesíteni. Igen, meg hát a nagyok értelemszerűen elől mennek, tapassák az utat, tehát nagyon sokat köszönhetek egyébként a toknak sok tekintetben, de hogy valószínű, ezt oda vezetem vissza. Soha nem volt gondom azzal, hogy szóba elegyek valakivel. Mivel vidéki vagyok, nagyon sokat segít az én vidékiségem abban, hogy megértsem, nyírségben vannak rokonaim a mai napi keresztanyukám, unokatestvéreim, nagynéeim, édesanyám és édesavám is nyírség egyébként. De ők már Székesfehérváron találkoztak ilyen szép történet. És például a vidékiségem nagyon sokat segít abban, hogy nyitott legyek mindenféle mindenféle embertípusra, mindenféle hátterű emberre láttam nagyon szegény sorsokat magam körül, láttam nehéz sorsokat magam körül, a családban is időnként előfordult ilyesmi, és éppen ezért kifejlődött bennem az, hogy ezekhez a szituációk az emberekhez valahogy alkalmazkodni kell, valahogy meg kell érteni mindenkit. És én a kíváncsiságomat valahova ide vezetem vissza. Meg azt a fajta alázatot, amit persze a szüleimtől is kaptam, a tanáraimtól is kaptam, de valószínűleg csak tanulni nem lehet, hogy ez nincs benne az emberben, hogyha ő többnek fontosabbnak, jobnak gondolja magát másoknál, akkor az nem fog működni, de hogy például ezek a ráerősítések, impulzusok megvoltak az én életemben, azok biztos, hogy arra hajlítottak, amerre én mentem.

SPEAKER_03

Most választ kaptam egy-egy dologra erre a nagyon-nagyon karismatikus alázatra, amit én érzékelek.

SPEAKER_02

Hát nagyon megtisztelő mind a kettő, nem a karismatikusságot időnként kevésbé érzem, az alázatosság az alapbeállítás, vagy én azt gondolom, hogy ez a családunkban is egyébként egy DNS-ben írt valami.

SPEAKER_03

Különmenők orientáltak valamire az utadon? Nem nagyon.

SPEAKER_02

Információs számítástek tagozat.

SPEAKER_03

Hát ez nagyon messze lett.

SPEAKER_02

Nagyon messze. De ugye a következő volt a kélet, hogy általános iskolában testnevelés tagozatra jártam. Első két évben, ahol nekünk egyesületi szinten kellett sportolni. Első két évben öttusáztam az almalámban, utána volt egy év foci, amikor a vidi, talán még emlékszel 84-85-ben, az UFA kupában. Emlékszem rá. A döntőig menetelt, és akkor a város ebben a lázban, mégett engem is elket.

SPEAKER_03

Egész Magyarország ebben az be.

SPEAKER_02

És akkor volt egy év foci a vidében, és utána volt hét-nyolc év kosárlabda, az iskola csapatban pedig 18 éves koromig. És én jó tanuló jó sportoló voltam, a sport az rendszerességet, fegyelmet, pontosságot hozott az évek. Te szeretted is? Igen, nagyon, nagyon. És ott álltam 14 évesen, hogy akkor merre tovább tökre adottak voltak a fehérvári jogimnáziumok. És indult akkor Fehérváron egy információs számítás technika tagozat, és az egyik kosarasztársam. Akinek mérnök volt az apukája oda ment, és mondta, hogy ő oda fog menni. És úgy megkérdeztem édesanyámat, hogy mi ez az információs számítás technika, és akkor anyukám nekem azt mondta, hogy hát az egy fontos, az egy nagyon jó dolog, ugye 90-ben vagyunk, 1990-ben rendszerváltás, jönnek be a számítógépek. Arra megy a világ, hogy aki ért a számítógépekhez, az a jövő. És anyukám a maga teljesen föltözragadt és logikus gondolkodásával azt mondta kisfiam, amit kapsz érettségit, hogyha ott maradt ötödik be technikumban, zárván nem maradtam. Akkor már kiderült, hogy ez, hogy ez nem az én az én világom. Akkor az micsoda jó dolog? Érettségi szakma a kezelő, úgy a szakma nagyon sokat ért egy vidéki ember fejében, édesanyám nyírmegyesü volt, és ott ő abban nőtt bele, hogy akinek szakmája van, az el tudja tartani majd magát. És hogy logikus volt, amit mondott édesanyám, hogy ez egy nagyon jó döntés. Lendárásul ez tényleg egy válogatott gimnáziumi szintű osztály volt, egyetlen egy dolgot vettünk ki ebből a képletből, hogy érdekel-engem az, amit ott tanulni fogok. De mivel én jó tanuló voltam, tehát matekból is ötös voltam, fizikából és magyarból és töriből is. De nem kérdeztem meg magamtól, hogy igazából mi az, ami érdekel. Nyilván a humántárgyak, nyilván a magyar töri meg a nyelvek érdekeltek engem nagyon, de nem volt által iskolában a matekkal se gondolom. Na, itt belecsöppentem a sűrűje, hogy olyan osztálsaim voltak, akik ma egyébként menőszégeknek a vezetői fejlesztők szoftverfeknak.

SPEAKER_03

Kék kockák lettek.

SPEAKER_02

Igen, de jó fejkockák voltak, és akkor ők már erősítőket építettek, akkor ők már strobozkópot építettek, akkor nem építették, ez számít sem volt. Azt például egy olyan kanyar volt az életemben, ami nem az én utamban élet, de utólag abszolút látom ennek a jelentőségét, mert hogyha nem megyek el oda, akkor nincs az az elemi hajtóerő, ami engem 18 évesen az ellenkező irányban lőtt. É a műszaki szakközéből jogi egyetemre felvétel.

SPEAKER_03

A ilyen kizárásos alapon mentem na ezt nem.

SPEAKER_02

Az volt az első, de nem bántam a szakmát, meg nyilván az osztály, meg a tanáraimat, mert nagyon jó közösségünk volt, hanem csak azt vettem le, hogy ez nem az én utam, hogy én ebben soha nem leszem.

SPEAKER_03

Tök jó, mert ez a kizárásos alapon működtetted akkor.

SPEAKER_02

Most nézd meg Gábor, hogy amikor elkezdtük a beszélgetést, akkor itt megdicértem a stúdiát, és mondad, hogy ezt itt te építgette. De neked ehhez van érzéked, van ehhez véned. A műszaki dolgokhoz, pláni az informatikához, a programozáshoz értő embernek más hogy jár az agyam, mint az enyém. Ezt én tudom. És ezt nagyon korán fölnél.

SPEAKER_03

Mondom, nem jutott esztet beerősítőtépíteni.

SPEAKER_02

De en figyelj, kellett nekem a stabil multivibrátort és monostabil multivibrátort forrasztanom, készítenem, ami rezgéssiel generátort, ne jegyjen meg senki, vaskoloridban maradtam, első évben, amikor alapképzést kaptunk eztergáltam, szóval egy hosszú köpenben tudott svájci sapkában. És néztem egy idő után, hogy mit keresek én itt. És akkor én nem maradtam ot technikumban, hanem jogbra felvételeztem, oda nem vettek fel, és utána következő évben kezdtem el az angol kommunikáció szakot a kodolány, majd a korvinuszon politikai szakértőszakon tettem rá egy másod diplomát, de elemi erővel hajtott a humán irányba az az erő, ami akkor bennem volt, és az a tapasztalás, hogy ez nem az én utam.

SPEAKER_00

A podcast fő támogatója a szemurás túlész, mert a jó beszélgetések egy jó kávével kezdődnek.

SPEAKER_03

Olyan érdekes azt tapasztalom, hogy beszélgetek emberekkel, hogy ez egy nagyon fontos pont, amit te mondasz, hogy tudni kell, hogy ez annyira nem érdekel engem. És akkor ebből már sokkal könnyebben elkezd tudni gondolkodni az én ember, hogy ha ez nem érdekel, akkor valójában mi érdekel?

SPEAKER_02

Igen, én azt tudtam, hogy én azt tudtam, hogy ebben nem leszek jó, ebben nem leszett lehetséges, és nem is volt sikerélményem. Hát én abból kaptam a hármas, négyesémet a műhely foglalkozáson, hogy megcsináltam szépre a munkanaplómat. Nem nagyon működtek a paneljaim. Ott nem volt, de nem is értettem, hogy tulajdonképpen mit csinálunk mi ott, és mondom, olyan sebességgel ment el mellettem az osztály, meg jó néhány osztályításam, akik meg nagyon nagy koponyák voltak már akkor, és elképesztő módon tudtak programozni, és a mai napig nagyon büszke vagyok egyébként rájuk, mert másfél évvel ezelőtt volt érettségig találkozónk, és hát nagyon-nagyon jó helyekre kerültek a srácok, és mindenki megtalálta a számítását. Szerintem vagyunk ilyen 4, 56, annól az osztályból ilyen pálya elhagyók, akik visszaki területen vannak, van egy ügyvédbarátom a guy, akivel együtt jelentkeztünk a jogegyetemre, ő ügyvéd lett én újságíró, mert rendszeresen szoktunk nevetni a mai napig ezen, hogy tulajdonképpen azt a négy évet mi hoztuk le, de lehoztuk is egyébként nagyon jó élmény volt.

SPEAKER_03

Amikor jelentkeztél, akkor már volt benned az, hogy na ez viszont érdekel, vagy az ott alakult ki.

SPEAKER_02

Bementem a főiskolára, és ki volt függve, emlékszem a szeptemberben induló eurend. Andrezem, hogy no, it's not a problem. After my televíziós gyakorlat on a főiskoline első yeah, ormai tutor token a sténként 8-tól a Gordon Janos főiskola filmically. Soha életten that mented, anny recorded. ott elkezdődött valami, ami a mai napig tart, és ami beszippantott, és azt láttam, hogy na, akkor itt szerintem a helyemen vagyok.

SPEAKER_03

Mi az, ami vonzott ebbe, ugye? Másért riporterként, szerkesztőként, nagyon-nagyon sok pozícióban dolgoztál karrieret során.

SPEAKER_02

Egyébként erre vagyok a legbüszke, bocsánat, hogy közben vágok. Tehát, hogy volt a műsorvezető, jelenleg is a saját kis podcastomban, voltam hírigazgató, voltam főszerkesztő, de amit én a mai napig nagybetűvel írók a képzeletbeli névi egy kártyámra, az hogy riporter.

SPEAKER_03

Azért tök jó, hogy ezt mondod. Mert én nem vagyok reporter, én nekem nincs ilyen végzettségem, viszont hihetetlenül érdekelnek az emberek, meg az embereknek a története.

SPEAKER_02

Ez azt jelenti, hogy kíváncsi vagy, és ahogy említettem a beszélgetésünk elején, én is ezt tartom a legfontosabbnak, tehát a legfontosabb készséggel már rendelkezem.

SPEAKER_03

És pont ezt fogtam meg én is, hogy azért nekem, amióta rájöttem, hogy én nagyon szeretek beszélgetni, ez körülbelül 45 beszélgetés. Nyilván konferenciákon tudott ilyen kerekasztalban, meg sok mindenben volt, de az ilyen típusú nem. És azon gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog az embereknek a történetében. A kíváncsiágot azt értem. De hogy szeretnéd valami mit felnyitni az ő élettörténetükből? Vagy hogy én azt szoktam mondani, hogy azt tanulom mostanában meg, hogy minden ember más mozit néz, és engem nagyon érdekel a másiknak a mozi, ami sok esetben abszolút más, mint az enyém. És milyen jó, hogy érdekel.

SPEAKER_02

Azért az elmúlt időszakban szerintem a közbeszédünk pont azért süllyedt olyan színvonalra, sajnos nagyon mélyre, mert a párhuzamos valóságokban nem érdekelt minket a másik ember története. És nem tudom az elején biztos, hogy nem volt benne, meg talán ez ilyen túlfellenzés lenne azt mondani, hogy van egy ilyen misszió, hogy én nem tudom, mit szeretnék. Egészen egyszerűen csak megszerettem volna mindig, vagy meg akartam mindig mutatni emberi sorsokat, véleményeket, de csak megmutatni és nem szájbarágni, nem megmondani, hogy mit gondolja a világról, hanem elét tenni tárcán. Hogy én itt jártam ezt tapasztalt, és döntelem is van, és döntsd el, így van. Tehát, hogy én soha nem venném a bátorságot arra, hogy bárkinek megmondja, hogy mit gondoljon a világról, hanem sokkal inkább megmutatni szeretnék dolgokat, tehát amikor én például beszélgetek és interjút készítek emberekkel, akkor nyilvánval egy szűrő, ez a saját személyiségem, gondolkodásom, szemüvegem szűrője, de soha nem célom az, hogy bárkire rákényszerítsek véleményt. Nyilvánvalóan ez egy subjektív műfaj, tehát szubjektív a beszélgetés az is szubjektív, amit te í csinálsz. Például, hogy kiket hívsz ide. Milyen szeletre vagy kíváncsi az életükből, hogy milyen kérdéseket teszel fel, hogy milyen sorrendben teszed fel azokat a kérdéseket, ez mind-mind szubjektív dolog. De én nem akartam soha senkire ráerőltetni a saját véleményemet, én meg szerettem volna mutatni embereket, élethelyzeteket, sorsokat, életutakat, más nézőpontokat, és a nézőre hallgatóra olvasóra bízni a döntést, hogy abból ő mit szűle a saját életére vonatkozóan.

SPEAKER_03

Olyan érdekes, hogyha az emberi porter is beszélget az emberekkel, azért nyilvánvalóan, amit te is elmeséltél a tévé kettős időből, elkezdik felismerni. És én olvastamról, amikor megkérdezték, hogy te szeretnél tök tudatosan felépíteni egy szelf-brendet magadról, akkor te azt mondod, hogy téged nem ez. Érdekel, tehát te nem akarsz szabályok alapján a saját magadat brendét alakítani. Miért így éled meg. Ez egy nagyon ritka, mert én nagyon sokszor azt találom, hogy beszélgetek, akár színfalak mögött, és azt mondja, hogy ő nagyon tudatosan akarja építeni a saját magáról alkotott képet.

SPEAKER_02

Én azt gondolom, hogy akkor vagy teljesen önazonos, és én egy picita siker titkának is ezt látom, hogy ha nem építesz, mert ha valamit építesz magadról, nekem az már egy picit mesterkélt. Tehát, hogy én most akkor olyan brendet építek, hogy én vagyok az és az. Egyébként a amivel a visszajelzésekben találkozom, hogy mit gondoljon rólam a külvilág, az egyezik azzal a képpel, amit én szeretném, hogy gondoljon rólam a külvilág, vagy amilyen vagyok.

SPEAKER_03

Haz ez az ön azon.

SPEAKER_02

Magyarul akkor a célját elérte, és annak idején emlékszem, hogy a televízióban mondták nekem, hogy találjak ki magamnak valamit, egy köszönést, egy tárgyat, emlékszel, hogy Vámon Miklós mindig táskával jön be a műsorba. Nézi il Isten nyugosztalja, mindig úgy köszönt be, hogy jó estét jó szurkolás. És vannak még ilyen jól megegyezhető karakterek a médi a világban. Én azt tudom magamról, és ezt most tényleg nem mondjam egy ilyen ideszánt mondatként hozom, hanem ezt tényleg így gondolom magamról, hogy én a kereskedelmi televíziósnak egy unalmasabb figurája vagyok. De azért, mert az én lelkem és a személyiségem az valószínű a magyar rádiós szocializáció, meg a családból hozott értékrend alapján, nem a magamutogatásra, kivagyiságra, az öncélú műsorkészítésre épül, hanem valami másra. És éppen ezért én olyan szempontból kevésbé vagyok voltam, leszek eladható figura, mint azok, akik egyébként ermennek és kitalálnak maguknak valamit, és egyébként eredményesen is lehet ezt csinálni. Én azt vettem észre a saját életemben, hogy ha megpróbálok ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, megpróbálok ragaszkodni a normalitáshoz, megpróbálok ragaszkodni a józanészhez, a gyökereimhez, a saját gondolkodásomhoz, akkor az önmagában brend. Tehát lehet, hogy az urákadól nem jut eszembe hirtelen semmi, de ha az eszembe jut, hogy egy korrekt, remélem az is, hogy felkészült tisztességes, hiteles újságíró, akkor én már boldog vagyok, és nem is soha nem is volt másszor.

SPEAKER_03

Az nagyjából ezt érzékeltem belőle.

SPEAKER_02

Aztán egyrészt köszönöm, másrészt meg tényleg az életút mutatja, hogy az ember végül is jó traktre állt el, vagy sem. Nekem mindig ez volt az első szempont, soha nem az érdekelt, hogy mi van a név egy kártyámra írva. Soha nem az érdekelt, hogy mennyien ismernek meg. Óriási nézettségű műsorokban dolgozhattam. Tehát a naplót annak idején hétvégenként két és fél három millióan nézték. Ez ma elképzelhető szem, csak hogy ide hozzak egy másik nézettséget, ma nem kampányidőszakban a híradókat esténként öt-600 ezren nézik a nagy, hogy mondjam, eventműsorokat, az X-faktort, vagy a Stárban sztárt 800 ezer, 1 millióan, tehát, és ezek ma legnagyobb nézettségű műsorok. Két és fél három millió ember néztem minden héten azt, a műsortaniben én tíz évig dolgoztam egy évtizeden keresztül riporterként és műszervezetőként. Ez szerencse volt, tehát én a televíziósnak még elkaptam azt a fajta időszakát, amikor nagyon hirtelen nagyon ismert lett az ember, ismert és népszerű népszerűséggel mindig hadilában állok, mert ugyez már egy érzelmi viszonyulás, de az biztos, hogy ismert az ember.

SPEAKER_03

Ilyen én azt látom, hogy pont volt egy ilyen kommunikációs beszélgetésem a mi nap egy nagyon felnézek rá emberre. Akivel azt taglaltuk, hogy ugyan az első rész, az az ismertség. És akkor erre azt mondjuk, hogy nagyjából, amikor már százszor látsz valakit, akkor tényleg emlékszel rá. És mondjuk a televízióban, amikor mindig ott kellett lenni, akkor ezt itt aránylag gyorsan össze lehetett szedni. Aztán van a másik az az elfogadottság, tehát hogy, szeretem őt hallgatni, vagy akár csak szeretem a kérdéseit, mert ugye mondhat, hogy nem leuralni akarsz egy ilyen beszélgetés, te a megfelelő helyen akarsz lenni ebbe a beszélgetésbe. És akkor utána van valóban ez a. mennyire kedvelnek? Ez a kedveltségi szint ebbe a dologban. De én azt látom, hogy most nagyon sokan elakadnak azért ott az első ponton, hogy te hogy látod, hogy hogy alakult át mondjuk attól a pillanattól, amikor a kereskedelmi televízió el indultak, meg most, amikor ugye már nem csak a láris televíziós a pája, hanem a YouTube, nagyon sok olyan tartalomfogyasztás van, ahol már én akarom meghatározni, hogy én mikszukor szeretném megnézni ezt a beszélgetést, hogy én azt látom, hogy de lehet, hogy csak azért, mert most jobban figyelek rá. Azért van egy olyan rétege az embereknek, akik ismernek, nagyon ismertek, de azért az elfogadottságuk nem annyira jó. Vagy az nem is szeretettségük. És látom azt, hogy mind a két módon elérhetnek emberek egy bizonyos szintet. Hogy te ezt hogy látod, hogy ez most milyen állapotban van.

SPEAKER_02

Én ezzel soha nem foglalkoztam, a magammal kapcsolatban legalábbis hogy egyáltalán látsz magad körül olyan embereket, akinél úgy megjegyzett, hogy oké, oké, de hát én úgy ismerem úgy a hétköznapból is, és hát az nem pontosan az, amit ott látok. Rengeteg ilyen ember van természetesen. Hát ezt te is tudod. Szóval hogy és pont ezért van az, de én nem ezt nem akarok itt érkezni meg. Még egyáltalán nem is azt mondom, hogy aki például tudatosan, vannak olyan szakmeliek, akik tudatosan találnak ki maguknak egy szerepet, és azt viszik a közéletben. Ez lehet, hogy sokkal megosztóbb, mint a milyenek egyébként a magánéletben. Vagy lehet, hogy sokkal visszahúzód az a figura, mint a milyenek a magánéletben. Szóval nagyon sok ilyen.

SPEAKER_03

mondjuk ez nagyon érdekes, amit mondasz, mert nekem volt egy olyan podcast beszélgetésem, ahol egy kicsit óvatossággal ültem le beszélgetni, és megnyílt a beszélgetőpartnemnek egy olyan oldala, ami egy nagyon szerethető oldal, amit külön is látjuk.

SPEAKER_02

Szóval vannak ilek, és ezek más stratégiák egészen egyszerűen, és én ezt elfogadom. Tőlem távol áll. Még azért álltul, mert azt tartom, hogy minden, ami kalt, minden, ami ilyen piachoz igazított, az egy kicsit mesterkért, és akkor már nem lehet önazonos az én véleményem szerint. És nekem soha nem volt, hogy mondom olyan készítésem, hogy én nézegessem a Szebszipt-kutatásokat, egyébként a tévé kettőben csináltak mindig fél évente vagy évente ilyen kutatást a elfogadottság különböző célcsoportokban a népszerűség, a kedveltség, az ismertség, nem tudom mi, és soha nem nézegettem tulajdonképpen ezeket, de nagyjából tudtam, hogy mi a helyzet, hogy nekem nagyon nagy volt az elfogadottságom és az ismertségem is, és nem tartottak megosztó figurának, ami valamikor jó, valamikor nem jó, mert például a nézettséget a megosztófigurák jobban hozzá. Nekem ez mindig nagyon alacsony érték volt, tehát nem volt a megosztó figura, de azért, mert szerintem a személyiségemből fakad, hogy én a magánéletemben sem vagyok megosztó figura. Például nagyon nem szeretem a konfliktusokat. Nagyon kerülöm is a konfliktusokat, nem mindig sikerül elkelni, valamikor beleállok, valamikor kell, de nem szeretem, nem érzem jól magam benne, tehát az alapműködésemhez nem tartozik hozzá, és a komfort érzetem.

SPEAKER_03

Ha megosztó lennél, akkor nem lenné hiteles.

SPEAKER_02

Oké, de valakinek nem azt számít, hogy hiteles vagy, hanem mindegy, hogy milyen áron csak nézzenek. Most tudnék mondani egy-két olyan figurát, de nagyjából szerintem a nézők is könnyen tudják azonosítani, hogy ha végig gondoljuk a mai szelebb világot, hogy kik azok, akiket nagyon néznek, de nagyon megosztó személyisek, nagyon elutasított adott esetben az ő figurájuk, akkor találnánk néhány ilet, de a televízió csúcsán ülő emberek vagy a programigazgatók, vagy akik kitalálják azt a műsort, azok meg tapsolnak és dörzínek a kezüket, hogy hú, de jó, hú, jó, mindegy, hogy milyen áron, csak nézzék, és beszéljenek rólunk. Tudod van az a szemlélet, hogy mindegy, hogy milyen áron csak beszélnek róla. Én ezt nem így gondolom.

SPEAKER_03

15 perc hírnévhez hasonló dolog is, hogy de mondjuk ez nem erről szól. Igazán ez egy nagyon érdekes kérdéshez a megosztóság, meg nem osztottság, mert ezt én is nagyon látom. És én először azt hittem például, hogy én nem merek ilyet csinálni, de nem is szeretnék. Nyilván, amióta beszélgetek, azóta sokkal jobban kifinomulta figyelem a kérdezésteknikát. Alkérdez, empatikus, tartja az ívét a beszélgetésnek, nem tartja az ívét, milyen a karaktere a beszélgetésnek. De én mindig oda jutok a végén, hogy ha ez nem tetszik, akkor ezért én nem akarok tenni, tehát nem fogok kitalálni egy botrint, hogy ettől jobb legyen. De közben érzékelem azt, hogy nagyon sok mindenki mindent szinte fel akar áldozni annak az oltárán, hogy nézet legyen. És nyilván itt azért a televízióknak is van egy olyan szerepe, hogy most mellé került a social media, ahol azért már nagyon komolyan kell versenyzni mondjuk egy TikTokkal, meg nagyon komolyan kell versenyezni egy Youtube-bal.

SPEAKER_02

Sőt, ugye azt látjuk az elmúlt években, hogy a hagyományos médiumokat, a hagyományos média típust, televízió, rádió és a nyomtatott sajtó. Ugye, te tapasztalod a saját bőrön a nyomtatott sajtónak a viszontagságait, nehézségeit, örömeit, boldogságait, kihívásait, de hogy a social media az kentterbe veri, tehát a nagy nézetységek azok már nem a televízióban vannak. Az egymillió, másfél millió, kétmilliós nézettségek azok ma már a Social Media felületén jelennek meg. És éppen ezért van az, hogy tulajdonképpen a nagyon érdekes szerintem, amit látunk az elmúlt években, hogy a hagyományos média típusok közül mondjuk a televízió, amelyik a legnagyobb hatású ilmeg médium, ugye az onlineosodik, az online azért egy picit televíziósodik. Tehát van egy ilyen közeledés, hogy ugye most már nagyon sok online felületnek saját stúdiója van. A 24 pont hónak, a HV-ének, a telexesek, most építettek egy fantasztikus modern stúdiót, abból közvetítették a választásokat, vagy a választások utáni időszakot, és mennek ugye így a TV irányba, a TV megy egy kicsit az online irányba, és meg is fog szűni ez az egész. Tehát, hogy én biztos vagyok benne, hogy évek múlva média vállalatokról fogunk beszélni, amelyeknek lesz mindenféle ága, lehet, hogy még lesz televíziós lába, lesz rádiós lába, a podcast tulajdonképpen az rádió, tehát hogy azért ugye.

SPEAKER_03

Hát ez képileg nem a legizgalmasabb műfaj.

SPEAKER_02

Igen, de valamikor például nagyon sokan erre vágynak. Tehát annyi annyiszor zsák már a képernyőnk ugye? Te is találkoz szágból szerintem a baráti körödben azzal, hogy ja nekünk nincs is tévénk, vagy nem is nézünk tévét. És igazából én is arra jöttem rá, hogy én se nézek már klasszikusan tévét, még van televízió, most nyilván a futball világbajnokságot nézem. Igen, most a VB-dényén beszélgetünk, nem tudom, mikor kerül adásban majd ez a beszélgetés. De hogy például a sportot nézem, filmeket nézek, és időnként még kínzom magamilyen politikai este beszélgetés műsorokkal, de alapvetően az a fajta tévézés, ami az én gyerekkoromban megszokott volt, az már nincs. Minden a social-rement, minden az online felületekre ment, és például, amiről beszélgetünk, hogy az ember itt megmérettetik, ugye, hogy hogy hányan kíváncsiak rá, hogy csak néhány százan adott esetben. De bocsánat, nem is merem ezt mondani, hogy csak néhány százan, mert például egy vállalat vagy egy cég életében az, hogy több száz emberhez eljut, az egy nagyon jó néző szám, vagy pár ezrem, vagy pár tízezre, vagy esetleg százezren kíváncsiak rám, és itt kap az ember visszajelzést, én is csinálok hasonló podcast-műsort, mint amit ti, és másfél év alatt azt látom, vagy azt veszem észre, hogy arra a típusú gondolkodásra, kérdezéstechnikára, vendég kiválasztásra, témafelvetésre, beszélgetésre, amit én szeretek, amit én képviselek, arra azért van igény.

SPEAKER_03

Igen, és ebből rögtön adódik egy következő kérdés, ami az életedben volt, hogy egyszer csak úgy döntött el 19 év után, hogy ott hagyod a tévékettőt. Mi volt a motiváció? Nagyon sok ember, aki a képernyőn van, egyszerűen nagyon nehezen viseli, ha onnan kikerül.

SPEAKER_02

Ugye ez nem ilyen egyszer ez a történet, mert azt túl essen azt mondani, hogy én döntöttem úgy, hogy ott hagyom a TV2t. A tettőben, amikor én 2015-16 környékén hogy is volt valamikor, amikor hírigazgató lettem, akkor volt egy tulajdonos váltás, és akkor érkezett eni bajna. És én mivel menedzsment tag voltam hírigazgatóként, én már 2016-ban teljesen evidens dolgént kezeltem, hogy jó, ha menedzment váltás van akkor nyilván új hírigazgató, újbord, és a többi. Kőb, mint nekem, ez benne volt akkor a pakliban, és én ezt így le is rendeztem magamban, hogy én onnan eljövök. De aztán az új vezérigazgató, délgerkenszerkezett akkor azt kérte tőlem, hogy maradjak, és találjak egy olyan műsort, amit szeretnék csinálni. Ebből lett az egy-egy, amit még szűk három éven keresztül csináltam, és nagyon-nagyon szerettem. De a tévé kettő akkor már egy olyan irányban ment, ami nem az az irány volt, amit én szerettem a tévékettőben. Ez azért szenzitív téma, mert én úgy szoktam fogalmazni, amikor megkérdezik tőlem, hogy miért jöttem el a tévé kettőtől, hogy elfáradt a kapcsolatunk, és ez mindkét irányból igaz volt. Tehén az akkori tévékettőben már az a figura voltam, aki nem illet bele a bakánonban, amit elképzelt magának a tévékettő, és a tévékettő sem az a televízió volt, amit én megismertem 2001-ben. De és ezért is nem is szoktam soha erről az elválásról beszélni, mert rosszat én nem akarok mondani a tévéketről, mindig nagyon tisztességes volt el, az elvállás is tisztességes volt, nagyon korrekt voltam a tévékettő, és függetlenül attól, hogy mi lett a tévékettőből, amit én nagyon sajnálok személy szerint, de hogy én az életemnek egy olyan húsz évét töltöttem ott, ami fantasztikus volt. Tehát én ott lettem televíziós újságíró, ott ismertem meg a feleségemet. Ott ismertem meg nagyon sok barátomat. Svábi Andrissal és a Napócsapattal együtt dolgozva olyan televíziós almamáterem volt, ami nagyon keveseknek van. Ott lettem reggeli műsorvezető, tévéketesként vezethettem miniszterelnök jelöltivát, ott lettem hírműsorvezető, ott lettem hírigazgó, ott lett saját műsorom, rengeteg kapcsolatom, rengeteg barátságom köt oda. Ezért nem is vagyok hajlandó a tévé kettőre úgy gondolni, hogy atyauristen illet belőle, és akkor szívni visszafele, mert ezt nem tartom korrektnek. Eltettem a tévékettőt az életemben egy nagyon szép helyre, és ha húszéból 20 évül lehet, hogy volt egy-két év, ami nem az én ízlésemnek való volt, de az meg ennyi idő után azt gondolom, hogy szinte minden munkahelyem majdnem előjön vagy törvényszerű.

SPEAKER_03

Az, hogy kérdezőből tanító lettél, mert utána azt következett, hogy te olyan képzéseket és.

SPEAKER_02

Tudod, aki tudja, az csinálja, aki nem azt tanítja.

SPEAKER_03

Ezt most jelen pillanatban nem így gondolom, csak azon gondolkodtam, hogy ettől függetlenül neked lett volna lehetőséged még a televíziós más csatornáin megjelenni, és pont azon gondolkodom, hogy miért nem.

SPEAKER_02

Erre is van egy nagyon jó válaszom, de azzal kell kezdenem, hogy soha nem mondom azt, hogy soha, tehát én nagyon szeretem a szakmámat. Nagyon szeretek televíziózni, nagyon szeretek interjút készíteni, tartalmakat készíteni, beszélgetni. Ezt most éppen a saját podcast-tomon keresztül csinálom, konferenciákon csinálom, rendezvényeken csinálom, és tréningek formájában, meg előadások formájában csinálom. És én hét éve nem vagyok jelen televízió képernyőn, de mind a hét évben volt visszahívás. Tvíziós csatornákat. Ezért kérdeztem el rádióhoz, online felülethez, jó pozíció és országos brendekhez. Az a helyzet, hogy az elmúlt időszakban úgy alakult a magyar média helyzete és a magyar sajtó helyzete, hogy elképesztem polarizálódott. Polarizált lett, megosztott lett önmagában az, hogyha elmész valahova, akkor téged azzal a médiummal azonosítanak. Miközben mi a kollégáimmal vagy a többségével nem mentünk sehova, hanem megpróbáltunk tisztességes adásokat készíteni. És én ebben nem akartam az elmúlt években részt venni. Egészen egyszerű más a reporteri felfogásom, más az újságírói felfogásom, és ez egy tudatos döntés volt az elmúlt időszakban a részemről, hogy miért menjek én el bármelyik televízióhoz, bármelyik rádióhoz, bármelyik online felülethez, hogy megkapjam azt a vélt vagy valós bélyeget, amit arra médiumra sütöttek, és nem is biztos, hogy az lefedi mondjuk az én munkásságomat. Nekem a baráti köröm is meglehetősen diverz. És én én nagyon büszke vagyok, hogy tudok beszélgetni a világot másképp látó emberekkel, ismerem a gondolatait, az érzelmeit, a motivációit. És ez nekem nagyon sokat segít a saját életemben, a saját újságírói szerepfelfogásomban, vagy akárcs a hívjuk így üzletemberi gondolkodásomban. Úgyhogy az oka ez volt, hogy a szűk elmúlt egy évtizedben annyira pártossá és polarizáltá vált a magyar média világ, hogy én nem akartam sehol kikötni lehorgonyozni. Ebben változást remélek, és lehet, hogy lesz még olyan az életemben, hogy televízió, vagy rádiózok, vagy bármi mást fogok csinálni. Ezt én nem zárom ki. De olyan nagyon ezért én nem tekerek, vagy nem teszek. És azt is megmondom Gábor, hogy miért, mert az élet olyan szempontból elkényeztetett és nagyon nagy szerencsém volt, hogy amit televíziósban meg lehet csinálni, és ez most remélem, hogy nem hangzik túl magabiztosan, vagy akár nagyképűen, magabiztosan hangos. Abban nekem szerencsém volt részt venni. Tehát, hogy én szerkesztőriportelkedhettem nagy nézettségű riportműsorban, vezethettem azt a műsort, reggeli műsorban lehettem műsorvezető, hírműsorban csinálhattam saját műsort, irányíthattam egy egész hírszerkesztőséget hírigazgatóként. Nagyjából, amit én a saját szakmámban be tudok futni, az ez. Tehát most még csinálhatok még egyszer híradót, reggeli műsort, ritportműsort, beszélgetős műsort. De mivel nincsen hiány érzetem, hogy fúz kimaradt az életembe, és de csinálnék még ilyet, ezért ezért nincs is olyan bennem, hogy. Na most azért nagyon mennék. Miközben tudom, hogy nagyon sokan, azokra a hívásokra, amelyeket én kaptam, elsőszóra mentek volna, és még csak nem is tudnék rájuk haragudni, de nekem az volt a döntésem, hogy én inkább maradok a saját magam kisebb felületein, és a saját világomban, nincs sem, hogy bemenjek egy olyan térbe, ahol egyáltalán nem érezem jól magam.

SPEAKER_03

És ebből számomra adódik rögtön az a kérdés, hogy amit most csinálsz, és itt most nem feltétlenül csak a podcastre gondolok, hanem a képzéseket, a különböző területét annak, hogy te is megmutasd, hogy ez hogy működik, ezt most szeretet csinálni.

SPEAKER_02

Nagyon-nagyon. Nagyon féltem egyébként a tévé után, hogy lesz egyáltalán olyan szakma, ami csak fele annyira le fog engem kötni, mint a televíziós. Most ugye Mondod Gábor, hogy te is tú vagy már beszélgetés.

SPEAKER_03

45.

SPEAKER_02

45 beszélmény. Az nem kevés, tehát, hogy 45 ilyen interjú helyzetben tú vagy, és azt látod, hogy micsoda jó dolog az, hogy hozzád nagyon sokszínű vendégkör jár. Tehát, hogy ha akarsz, akkor a nálási palival beszélgetsz, hogyha akarsz akkor az azurákcsapával beszélgetsz, hogyha akarsz akkor aznával, de lehet, hogy azt a Krizószilvét csinálta itt nálad, amikor színlapotokat nézem. De hogy rengeteg mindenkivel tudsz beszélgetni, színes emberekkel. Mi lehet ennél, mi lehet ennél még, hogy mondja, izgalmasabb. És amikor én a televíziósban egy reggeli műsor csináltam, és egyik héten ott volt a miniszterelnök, vagy miniszterek, vagy az ellenzékvezetője, olimpiai bajnokok, színészek, énekesek, a közélet különböző szereplői, akkor ez egy olyan színes kavalkád volt, aminél nem tudtam elképzelni színesebb dolgot. Aztán rájöttem persze, hogy kilépve ebből a világból minden a maga szintjén tud olyan izgalmakat produkálni és hozni. Én utána sportkommunikációban dolgoztam pár évet, ahvénnak voltam a kommunikációs marketing igazgató, a sportpláni az élsport az tényleg egy külön kategória rengeteget tanultam belőle, és elképesztő élményeket adott az a szelete is az életemnek, de visszatérve a kérdésedre, hogy én nagyon szeretem ezt a mostani életemet, igazából nem nagyon csinálok ás, mint amit az elmúlt 20-30 évben.

SPEAKER_03

De azért közben jön a kérdés, hogy amúgy szeretsz tanulni, mert ugye a kíváncsiságnak van egy fontossága, hogy az ember akkor, amikor kíváncsi, akkor sokkal könnyebben tanul. Mert ami érdekel engem, azt sokkal inkább utána nézek. Tehát, hogy benned megmaradt ez a kíváncsiság és a tanulás utánni vágy, mert itt mondhat, hogy nagyon sokat tanultál a honvédnál. Igen, de nagyon sokat tanultam például hírigazgatóként.

SPEAKER_02

Egyrészt igen, hogy van bennem minden, másrészt meg erre voltam rákényszerítve. Tehust most gondolj bele, hogy amikor elkezdesz rádióriporterként, meg televíziós riporterként interjúkat, meg riportokat gyártani, az az egy szegmense a szakmának. Aztán a műsorvezetés az egy másik szegmense. Én olyan, hogy műsorvezetést nem tanultam sehol, ezt nem tanítják, persze a színművészetén van ilyen osztály, meg vannak a kommunikáció szakon különböző gyakorlatokban, de az inkább csak ilyen felszínkapargatás. Aztán utána bücsét készíteni, hírigazgatóság élén, azt én nem tanultam, azt ott kellett megtanulni helyben. Amikor kommunikációs és marketingigazgató lettem, akkor azért a marketing az egy külön szakma, abba is bele kellett tanulnom. Aztán amikor a mostani életemet alakítottam ki, és podcasterként, vagy influencerként, vagy hívjuk bárhol elkezdtem tartalmad gyárni, akkor meg kellett tanulnom producerkedni. Mert ugye neked is, tehát most fülünk egy stúdió van, de az nem úgy van, hogy hú, ez akkor bejön az az urákcsapó, vagy bárki más, és akkor készen is van, hanem azt elő kell készíteni. Van annak ugye, logisztikája, vannak technikai követelmények, utána annak van utómunkája, utána annak van marketing része. Van bűnség. Ez komplex, még ez is. Így van. Szóval ezeket mind meg kell tanulni, az élet hozta, de valahogy úgy állok hozzá ehhez a vállalkozói lhez is egyébként, hogy ide nekem az oroszlánt, meg szeretem, mivel szeretem a kortevékenységet, amit csinálok, és azért mondom, hogy nem nagyon foglalkozom mással, mint amivel egész életemben. Emberekkek, kérdezgetek, elmondom a tapasztalataimat, mondjuk, amikor tréninget tartok, és beszélgetéseket vezetek moderálok, amikor mondjuk egy rendezvényen vagyok, hogy én tulajdonképpen a mai napig újságíró vagyok minden sapkában.

SPEAKER_03

Nagyon sok helyzetben kérdeznek kell az embereket, nagyon kíváncsi vagy, szeretet kérdezni. Azt meg most én kérdezném, hogy volt olyan beszélgetés, vagy voltak olyan beszélgetések, amik úgy hatodtak az életedre, hogy a te saját gondolkodásodat is megváltoztattak, mondjuk valamilyen területen.

SPEAKER_02

Azt gondolom, hogy most nem fogok tudni neked egy kettőt beenni, nem sem az egyedi dolgokat, hanem hogy te mintákat látsz.

SPEAKER_03

Beszélgetsz rengeteg emberrel, látsz emberi sorsokat, amik különböző mindegyik egyedi és más, de mégis mutatnak azonos mintákat.

SPEAKER_02

Az én mintám, amit ebből kivettem, és amit megfogalmaztam magamnak, az, hogy mennyire hálásnak kell lennem azért, amit én kaptam az élettől. Pont azért, mert rengeteg sorsot látok, rengeteg nehéz sorsot látok, rengeteg olyan embert látok, hogy elszégyelem magam.

SPEAKER_03

Úgy önkéntelenül bezpocíciolja magát, nem nekem milyen jó ehhez képest?

SPEAKER_02

Hát, hogy elszégyelem magam, hogy nekem milyen problémáim vannak, és azok a problémák tulajdonképpen nem problémák más ember mindennapjahoz képest. Szóval ebben biztos, hogy alakították a gondolkodásomat ezek a beszélgetések, hogy megtanított arra az újságírás is, hogy egyrészt soha ne ítélkezet elsőre. Soha ne ítélkez első, mert nem tudod, hogy mi van egy ember mögött, meg egy ember sorsa mögött, a mondatai mögött, a viselkedése mögött, a motivációi mögött. Ez egy fontos dolog. És a másik, hogy tudjunk állások lenni a saját sorsunkért, még a harmadik, hogy amikor csak tudsz, akkor segíts. Bármilyen módon nem feltétlenül pénzre kell gondolni, hogyha megteheted őket azzal is nyilván az időddel, az energiáddal, a kapcsolataiddal, mert abban is hiszek, hogy amit adszasz valamilyen úton módon visszajön te, nem azon a csatornán fog visszajönni, ahol adod, hanem az élet más csatornákon keresztül visszaküldi neked. De ez is például egy ilyen tanulságra szerintem az én tapasztalásaimnak.

SPEAKER_03

Ez azért fog meg, amit most mondasz, mert az én életemben pont az a szakasz van, amikor elkezdtem elég tudatosan, nem direkt módon, és nem csak ez a lényeg, de megnézni azt, hogy három ember típust látok. Vannak a giverek, a tékerek, meg a délerek. És én nem vettem észre hosszú ideig azokat az embereket, akik tékerek. Csak azt éreztem, hogy ott valami nem jó. És te látsz ilyen különbséget, mert pont erről beszéltél az előbb, hogy ezeket te is érzékeled, hogy hogy állj hozzá, mert én azt látom, hogy te nagyon nyitott ember vagy, tehát nagyon kíváncsi és nyitott ember vagy, és mindenkivel nagyon nyitottan beszélgetsz. De te is érzékeled ezt, hogy azért azért itt vigyázni kell ebben, hogy mondjuk az ember ne sérüljön meg annyira.

SPEAKER_02

Olyan szempontból igen, hogy engem például a televíziós, amikor én becsöppentem ebbe az egészbe, akaratlanul. Én például soha nem jelentkeztem műsorvezetőnek. É úgy kerültem képernyőre, hogy amikor a Svábi András elment nyaralni, akkor ugye a kerestigal kettők vitték a naprót, és akkor azt mondták, hogy az azul lesz a helyettesem, amikor én nem vagyok. És én így kerültem képernyőn. Aztán ebből jött egyre több műsorvezet, és ebből jött a muka, ebből jött a tényleg, ebből jött a saját műsor, stb. stb. De azt érevettem, hogy a televíziós együtt járó ismertség, azaz embert vonzóvá teszi más emberek számára. Nem feltétlenül jó szándékkal, vagy nem mindig jó szándék. Én azt éreztem, hogy voltak nekem olyan megkereséseim, voltak olyan kapcsolataim, akik nem az urák csapát szerették volna elhívni, megkapni maguk énak tudni, nem tudom, hanem az a fiút, aki a TV képny keresztül most éppen sok emberhez beszél. És én nagyon óvatos lettem. Tehát én nagyon óvatos vagyok, azt is látom, hogy én engem az elmúlt 20-25 év, az például nagyon fegyelmezetté tesz mondok valamit, hogy nehezen tudom elengedni magam, például egy fesztiválon, amikor ott vagyok.

SPEAKER_03

Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném egy olyan fotót látni magadról.

SPEAKER_02

De azért hála Istenek egyébként az életem nagyobb része az még a fotómentes időszakban telt el. De hogy például például én.tanultam, hogy én soha nem engedhetem el magamú egy fesztiválon, még egyszer ez nem azt jelenti, hogy nem sörzünk egy jót a barátaimmal, nem táncolók, nem érezzük jól magatnak, csak hogy van egy határ, amit nem lépek át. Amit adott az esetben kamaszként simán átlépem volna. Igen értem, és már arra sem volt, például szempontból szerintem egyfegyelmezett ember vagyok. De vagy például azt észreveszem magamon, hogy a televíziós az hozott egy ilyen változást az életemben, és ilyen szempontból nagyon kritikus vagyok, különböző embertípusokkal szemben. Vagy óvatos? Óvatos, óvatos és kritikus. Időnként azon kapom magam, hogy bár mondom azt, hogy ne itt érkezzünk elsőre, de hajlamos vagyok én is elsőre élkezni, és tanulnom kell folyamatosan, hogy ezt nem itt érkezésnek, aztán nem óvatosságnak mondanám. Fogalmazhatunk így is, de hogy még a mai napig van olyan, hogy amikor jobban megismerek valakit, akkor rájövök, hogy az a kép, amit én egyébként feltételeztem róla, az nem egészen stimmel, és megint csak azt mondhatja velem, hogy nem szabad skatujázni meg úgy gondolkodni, hanem meg kell ismerni az embert, de néha.

SPEAKER_03

Volt olyan, akinek az adróságból belefutunk. Volt olyan az életedben, vagy valakit egy picit úgy behatároltál valahova, és akkor utána egy komolyabb beszélgetést megváltoztatni. Persze, persze.

SPEAKER_02

De ami az érdekesebb egyébként a televíziósban, hogy vicza. Tehát, hogy voltak nagy idő döntögetések is az életemben. Tehát, amikor láttam például a televízióban, akkor lisszák mögött a spinkszobában úgy viselkedni egy általában nagyon tisztelt valakit, ahogy nem szerettem volna látni. Tehát volt ilyen is. És volt olyan is, hogy fenntartásokkal kezeltem azt az illetőt, és amikor megismertem, akkor azt gondoltam, hogy ez felszínes volt az én vélemény, amit alkottam róla. És ezért mondom azt, hogy ha csak lehet, akkor próbálok mindig úgy véleményt nyilvánítani. De tény is való, azt érzem magamon, hogy az, hogy kint vagy a placon, tehát nyilvánosság előté led valamennyire az életedet, mert azzal, hogy egyébként megszűnt a televíziós, nem szűnt meg az a fajta nyilvánosság csak lehet, hogy kisebb lett. Mint csak mondok egy ilyen fura példát, hogy amikor utazom időnként taxival, akkor nagyon sok taxis sofőr azt gondolja, hogy én a mai napig tévek. Nagyon sok ember azt gondolja, hogy tévek, mert például azzal, hogy az onlineban időnként földobaj itt is a beszélgetést is földobja, belefutnak, ha, itt van az a személyes rác, csaba tényleg, akkor biztos ez még tévzik itt ott amott, ez a fiú, és összemosódik ez az egész a Social jelenlét, meg a korábbi ismertség, azért volt egy nagyon nagy ismertségítőke, azért azt hozzá kell tenni. És van egy ilyen nagyon fura masszája ennek az egésznek, hogy én nagyon sokoknak a fejében még úgy vagyok, meg, hogy a mai napig a tévé kettőné dolgozom például még közben hét éve nem.

SPEAKER_03

Minden beszélgetésnek a végén szoktam egy kérdést feltenni, ami mindig ugyanaz, és még ugyanezekkel mondatokkal is szoktam felvezetni, de engem nagyon érdekel az, hogy ahol te most tartasz az életedben, mi az, amit úgy érzel, hogy már megtanultál, és adott esetben ezt másoknak is elmondad. Nyilván, nagyon sokszor vagy olyan helyzetben, ahol a tapasztalata mondod el, de itt most egy picit az élettel kapcsolatban felfogásoddal kapcsolatban érdekelne valami, hogy mi lenne az a dolga. Mert tudjuk, hogy ne íljél elsőre, de hogy mi az, ami. Ahol most te tartasz, tehát ahol az urákcsapat ma tart az életben, mi az a bölcsesség, amit már le tudtál magadban szűrni, és meg is fogalmaztad magadnak.

SPEAKER_02

Nem tudom, hogy mennyire bölcsesség, de az én egyik ilyen alapmondatom az az, hogy mindig legyél hosszú elfutó. Tehát nem a rövid sprintekben, a gyors rövid győzelmekben gondolkodjál, hanem mindig.

SPEAKER_03

Nagyon csább csábító a rövid szunkat.

SPEAKER_02

Nagyon abszolúszol. Nagyon mondom sok pozíciós, sok lehetőség, sok csábító helyzet van. De mindig legyél hosszú távutó. Tehát legyenek meg azok a céljaid, nekem az életemben én nem úgy élem a mindennapjaimat, hogy minden napra kitűzök valamit, de vannak olyan mérföldkövek, amelyeket vagy korábban leraktam, meg amit előre lerakok, és hogyha jó Isten megadja, hogy meg is érjem azt az időt majd, akkor szeretnék teljesíteni. De hosszú távutásban gondolkodom. És pont az, ugye, amit ide hoztam példaként, hogy minden évben hívnak valahova, és persze olyan vagyok tudod, mint az örömlány, aki eltartja a kis súját a pzülskuártán, egy időtán nem fognak hívni, de ezzel nincs semmi baj, mert annyiszor mondok nemet. De például azt vettem észre, hogy az üzlet életben, ahol most dolgozom az a vonzó, hogy nem vagyok sehol. Ez mit jelent? Hát az 15-15-20 évvel ezelőtt, meg 10 évvel ezelőtt talán még akkor voltál kapcsol, hogyha ott voltál a tévében, a rádióban. Mai napig van egy ilyen szegmes, tehát nem akarom eltagadni. De a címkézés és a polarizáció és a lejáratódás miatt nagyon kevesen maradtunk, vagy kevés olyan ember maradt, akikkel a cégek szívesen dolgoznak együtt, mert hogy nem sérült semmiben, nem kozmált oda, nem égette oda magát, nem járatódott le, és hosszú távon az érzi meg, hogy nem köteleződtél el azokban az irányokban, amelyekről beszéltünk egy öt 10 percel ezelőtt. Fura az egésznek a logikája, de hogy például az tud érték lenni, az tud most az üzleti életben is egyébként komoly érték lenni, hogy az ember megmaradt annak, miközben mondom, vezethetnék ma máshol is műsort. De most egyelőre én azt gondoltam, hogy fontosabb nekem az azurákcsaba, meg az azurákcsaba létezik ilyen brendje, nem vagyok benne biztos.

SPEAKER_03

Mindenképpen van, ezt én vissza tudom jelni.

SPEAKER_02

De hogy ez nekem sokkal fontosabb, mint bármi más a világon. És ezt úgy értem el, hogy hosszú távutásban gondolkodtam.

SPEAKER_03

Illetve azt én azt látom, hogy mert következetes voltál. Tehát a hosszú távolfutásnak a következetessége az egy nagyon fontos összetevője szerintem mertsz te hosszú távon nem jó irányba is.

SPEAKER_02

Igen, de a hosszú távfutásnak, meg ugye az a titka, hogy egyrészt tudd a célodat, hogy hova tartasz, lehetőleg a felé fussál, és hogy józd be az időt, az energiádat és mindazt, amit kaptál. Tehát például, hogyha én a televízióban kialakítam magamról egy képet, ami azt remélem, hogy onazonos a saját életemmel és velem, akkor arra nagyon vigyázok. Ezt nem akarom lerombolni, nem akarom odadobni egy fél éves, egyéves, kétéves projektért, munkáért, nem akarok feltétlenül odaállni olyan.

SPEAKER_03

De akkor ezek előtt az események előtt azért mérlegelsz.

SPEAKER_02

Igen. Szóval olyan dolgok vagy emberek, vagy nem tudom, szervezetek, vagy társaságok mellé mögé, amelyeknél nem érzem magam jól természetesen nagyon sok tudatos döntés volt. Arról csinálnák egy külön műsor, tehát én azt szoktam mondani a baráti körben, hogy abban a versenyen, hogy kinek mondtál nemet, és hogy kinek van a listáján nagyobb név, státusz pozíció, abból jó helyen indulnék szerintem, és ezt most megint csak nem ajem az ilyen dicekvist mondatja velem, ezt tolál tőlem, csak hogy tényleg volt jó néhány olyan megkeresés az életemben, amelyre gondolkodás után, tehát ezt nem mondom egyből, de mérlegelés után nem ezt mondtam. De még egyszer mondom csak azért, mert tudom, hogy lebeg valami a szemem előtt, és még egy dolgot, ha megengedsz ideho a végére, hogy ez a dolog ez pedig az, hogy nekem soha nem volt fontosabb a szakmám, amit nagyon-nagyon szeretek, tényleg nagyon szeretek, de soha nem volt fontosabb a szakmám a családomnál. És ez is egy fontos drive az én életemben, hogy a feleségem, a lányaink, a szüleim, a testvéreim, a szűk és tába a családi baráti köröm, azok mindig fontosabbak voltak, mint az, hogy nekem mennyi a fizetésem, milyen pozícióban vagyok, látható vagyok-e, és hogy hiúsági kérdést csináljak abból, hogy vagyok-e most éppen képernyőn vagy sem. És ez az, amit semmi nem tud felülírni, és ha ránézek a lányainkra, akkor azt mondom, hogy ez egy jó, ez egy jó. hogy mondom, én ilyen célkitűzés és jó gondolat volt. És azt remélem, hogy ez így is marad.

SPEAKER_03

Szerintem ez egy nagyon jó végszó, azzal a picit záró jelel, hogy azért majd beiratkozok hozzád a nemetmondásnak a oktatásán, tehát majd szóljál légy szíves, amikor ez következik.

SPEAKER_02

Csináljuk azt, hogy hagyjuk ezt a fölösleges formalizmust, mert ez megint akkor feltételez valamilyen oktató meg diák viszony, menjünk el egyszer kávézni, sörözni, fröccsözni, és akkor dumán, hogyha ilyen helyzetben vagyok.

SPEAKER_03

Én azt gondolom, hogy ezt köszönöm ezt a felajánlást, és fogok élni ezzel. Nagyon szépen köszönöm neked Cama ezt a beszélgetést, és nagyon szépen köszönöm a kedves nézőknek, illetve a Spotifyon hallgatóknak, hogy ezt a adást is végighallgattátok. Nyilvánvalóan olyan dolgokat mondok, amit tudok, de azért szeretem elmondani, hogy ha tetszett ez a mai beszélgetés, akkor nagyon örülünk, hogyha ezt lájkal jutalmazzátok. De ha valakiben valamilyen gondolat felmerült, akkor azt is mondanám, hogy azt írja le, mert kíváncsiak vagyunk a visszajelzésekre. Amennyibe meg önmagában tetszik a tudatos döntések podcast, akkor a feliratkozás, azt hiszem, hogy a non plusz útra lenne számunkra. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet, és nagyon szépen köszönöm Csaba, hogy itt voltál velem.

SPEAKER_02

Köszönöm a meghívást!